Skáldok, gitárok és kulturális pogányok: avagy az északi metal helye a kortárs társadalomban
Mi köze egymáshoz a korai középkor északi énekmondóinak, a kortárs új vallási mozgalmaknak és a torzított gitárnak? A négyalkalmas kurzus a fenti kérdésre igyekszik választ adni, betekintést nyújtva egy szubkultúra mély rétegeibe, nem elfeledkezve a nagy globális kontextusról sem. Ajánlott mindenkinek, aki a címben említettek valamelyikét szereti, nem szereti, vagy csak szeretné érteni!
Október 2.
Azok a 60-as évek…
Az első alkalom bevezetőként szolgál, amely során a második világháború utáni világpolitikai helyzetet, a nagy társadalmi folyamatokat, valamint az alternatívakereső új mozgalmakat (beat, 1968, hippik) és a velük párhuzamosan átalakuló vallási palettát tekintjük át, megágyazva a metal 60-as évek végi létrejöttének, megelőlegezve olyan jelenségeket, amelyek a következő előadások során is hangsúlyosak lesznek.
Október 9.
A metal zene története és benne a skandináv világ helye
A teljesség igénye nélkül kísérletet teszünk arra, hogy áttekintsük a metal szubkultúra több mint fél évszázados történetét. Világos hangsúlyt kap a skandináv színtér és zsánerformáló ereje, ami során a metal szubkultúra legfontosabb esztétikai alapelveivel és jellemzőivel is megismerkedünk, mint például a szubkultúra viszonya az egyénhez, a közösséghez, a nőiséghez, valláshoz, autoritáshoz stb.
Október 16.
Skandináv zsánerek, skandináv esztétikák, skandináv mítoszok
Az előző előadásban bemutatott zsánerek közül elsősorban az északi mítoszvilágra és kulturális hagyatékra épülő irányzatokkal (black metal, viking metal, pagan metal stb.), illetve azok képi és szövegi programjával foglalkozunk behatóbban. Két fő kérdésünk a „miért” és a „hogyan” lesz, amelyek előkészítéséhez a releváns recepcióesztétikai elméletekkel is megismerkedünk, valamint igyekszünk az eredményeket párhuzamba állítani az első előadás során (is) említett társadalmi folyamatokkal.
November 6.
Határterületek, avagy meddig metal a metal?
A záróalkalom a metal közösségi, ünnepi és rituális terét, a fesztivált, és főként az északi szcéna metalfesztiváljait igyekszik röviden körüljárni, rámutatva a neofolk és nordic folk (pl. Wardruna, Heilung) jelentőségére a metal szubkultúrán belül, ezzel is keresve a metal határait és helyét a kortárs társadalmi-kulturális-vallási palettán.
Előadó: Fejes János PhD (Doktor Metal)
Jelentkezési határidő: 2024. 09. 30. 23:59
(Ha nem töltene be a fizetési oldal, kérjük, frissítsen rá a honlapra az F5 gomb megnyomásával.)