Szappanos Gábor
Három választott publikációja
// Árni Ibsen: Mennyország. In Őszi álom – mai skandináv drámák. Budapest: Európa, 2002.
// Christian Lollike: Dogville (színpadi változat), 2009.
// Jonas Gardell: Jegesmedvék. In Jegesmedvék – Kortárs svéd drámák. Budapest: Napkút, 2012.
Kedvenc saját megjelent munkája
Nehéz kérdés, mert a lefordított novellákat mind én választottam, csak a saját ízlésemre hagyatkozva. Nem felkérésre fordítottam őket. Olyanokat választottam, amiket mint író magam is szívesen írnék vagy írtam volna. Íróként is az egyik legkedvesebb mesterem a norvég Kjell Askildsen, mert minimalista groteszksége rokon az enyémmel. Ezért legyen, mondjuk, A tor (Gravøl) című novellája a kedvencem. (Az irodalom visszavág folyóirat 2000-es őszi-téli számban jelent meg.)
Részlet saját megjelent fordításból
Knut Ødegård
Iskarióti Júdás
(részlet)
1.
Egy félreeső helyről jött, a júdeai Kariótból,
ahol egy ivóhely – mint síró szem a homokviharban –
tartott életben néhány nyikorgó, szamár húzta kordés
gazdát. Profetikus szavak érkeztek
egy imaházból, melyet türelmesen építettek homokból s enyvből, hogy ellenálljon a fekete
szélnek, amely csak úgy jött, majd elült Kariót fölött, fullasztó volt,
mint a Holt-tengerről jött óriási, haldokló madarak verdeső szárnya –
de néha a szél visszatartotta lélegzetét, és az ivóhely – holmi kutacska – szeme
világosan látta odafönt a hömpölygő csillagképeket éjszaka a fekete
óceánban. Aztán a falu reggel életre kel, a nap
még a holtakat is melengeti a temetőben, és fiatal nők
tűnnek elő a homokbefútta házakból, mellük tejtől súlyos,
és vizet húznak a kútból. Megmosdatják és bekenik Kariót legifjabb
zsidó lakosait a jó szellőben. Aztán a szél feltámad megint
és profetikus szavak szállnak föl, hogy találkozzanak e széllel, mely öregebb,
mint a világ, a semmiből jön, és a semmibe
tart, és e homokszemekből több van, mint égen a csillag,
amikor az Úr megengedi, hogy megszámoljuk őket, több, mint az összes csapás,
amit az Úr választott népének el kell viselnie: sáskákat és skorpiókat
végtelen vándorlásaink során a pusztában, és Róma hitetlenek alkotta légióit
és a táj vibrálni kezd a perzselő sivatagi szélben
Kariót fölött.
Dávid házából származott, s így távoli
rokona volt annak, akit később Messiásnak hívtak.
Azokban a napokban történt, hogy megjelent Augustus
császár rendelete, miszerint mindenkit az égvilágon össze kell írni
egy népszámlálás során, és ment mindenki a maga városába
gyalog, szamárháton vagy kordén, hogy összeírassék.
Simon felment Kariótból Dávid városába,
Betlehembe, feleségével, Judittal együtt,
aki várandós volt, és az asszony leányával, aki
egy idegen katonától fogant. A katona is a széllel jött.
De úgy esett, hogy amíg ott voltak, eljött az ideje
a szülésnek.
És életet adott fiának, az elsőszülöttnek, bebugyolálta
és egy jászolba fektette, mivel nem akadt szoba számukra
a fogadóban.
Volt néhány pásztor kint a földeken,
őrizték éjjel a nyájaikat. Azt mondták, egy angyal
állt meg előttük, és az Úr dicsőségének fénye ragyogott
köröttük, és megrémültek.
És az angyal így szólt: „Ne féljetek!
Mert nagy örömöt hirdetek nektek,
és az lesz az egész népnek.
Ma megszületett nektek a megváltó, Krisztus, az Úr,
Dávid városában.”
És Judit látta, hogy a pásztorok bejönnek az istállóba,
de egy másik jászolnál állnak meg: a „názáreti József
és Mária” neveket hallotta, míg első, újszülött fiát
feltartotta a pásztorok fekete hátának.
Júdás így nézett bele először Jézus szemébe
a csecsszopók homályos, életlen pillantásával –
mint amikor valaki kútba bámul. /…/
(In Hangok és látomások. Válogatott versek. Budapest: P’ART, 2013, 65-67.)