Ebben az arcképcsarnokban az északi nyelvekről magyarra dolgozó műfordítók legnagyobb része szerepel. Összegyűjtésük a szakmai összetartás erősítését és a szövegek mögötti ködbe vesző fordítók láthatóvá tételét szolgálja, de segíti az északi irodalmakat magyarul megjelentető könyvkiadók munkáját is – ők egyetlen űrlap kitöltésével próbafordítást kérhetnek mindenkitől, aki az aktuális projektjük nyelvéről fordít.
// Jon Fosse: Trilógia. Pozsony: Kalligram, 2015.
// Carl Frode Tiller: Bekerítés. Budapest: Gondolat, 2011.
// Yngve Frøyen: A fiú, aki utálta a decembert. Szeged: Pongrác, 2011.
Jon Fosse: Reggel és este
Születési év:1955
Műfajok:próza, gyerekirodalom
Északi munkanyelvek:NO
// Sofi Oksanen: A kutyafuttató. Budapest: Scolar, 2020.
// Pasi Ilmari Jääskeläinen: Dombvárosi rejtekjáratok. Budapest: Typotex, 2020.
// Kira Poutanen: A csodálatos tenger. Szentendre: Cerkabella, 2009 és Budapest: Sztalker Csoport, 2019.
Katja Kettu A bába c. regénye, mert a stilizált nyelvjárás használata, a szerzőre jellemző, eredeti szóalkotások és a nyerseségében is költői nyelvezet miatt nagy kihívást jelentett a lefordítása, de úgy érzem, sikerült a magyar változatban is megőrizni a finn szöveg lüktetését. Mindehhez jó iskolát kínáltak Aino Havukainen és Sami Toivonen Tatu és Patu-köteteinek szójátékokra vagy kép és szöveg együtthatására alapuló poénjainak kreativitást igénylő fordítási munkálatai is.
– Énekelnél nekem egy kicsit?
Én, az álombaringató és virrasztástól szabadító többé nem tudtam énekelni, még csak dúdolni sem saját gyermekemnek. Heta hasamra fektette megnyírt fejét, és egy lassú, álmosító dallamba fogott. A hasamnak nyomódó arc éles volt és törékeny. Akaratlanul is elkezdtem simogatni a nő borostás fejét. Hirtelen eszembe jutott, hogy mikor megérkezett, vörösen göndörödő frufruja volt. Most majd az én hajamból is zoknifejet varrnak a tengeralattjárók legénységének. Vagy talán takarószövet lesz belőle, matracbélés, tömítőanyag a barakkokba. Hajszálaim bolgár, zsidó, ukrán, litván, egyiptomi, cigány hajszálakkal keverednek majd. Ha igazságot tennének, a világ összes asszonyának haját egybeszőnék, és az deres, vádló pókhálóként terülne szét a sivatagok, erdők és falvak felett.
Azt gondoltam: ha meghalok, meghalok. Talán mégis el akartam mondani neked, Johannes, hogy én rajtad keresztül itt a világ végén is megéreztem Isten szeretetét, és hogy két alkalommal találkoztam a Sátánnal. És arról, amit nem éltem meg veled, álmodoztam, álmokat láttam rólad akkor is, amikor köröttem a világ mocsokba és értelmetlenségbe siklott. Mindig terólad, csakis rólad, mert te voltál nekem az egyetlen igazi, és utánad vágyakozom, a te hiányod éget, mert a te természeted hozzám tartozik, lelked szőrirányba simogatja bennem a világot, és én szeretlek téged, még ha végig rosszul is bántál velem, még ha makacs is voltál, pina és pia után koslató zuzmósuttyó egy fritz álruhájában, cudar a dühödben és bő a szerelmedben, és nem felejtem el, miként dobtál el engem. Mégis szeretem lényed jó magvát, mely benned lakozott és lakozik most is. Minket arra teremtettek, hogy ketten nézzünk szembe e világgal, mi, csakis együtt, mert a mi szerelmünk nélkül ez a világ tátongó pásztorkürt, melyből a halál rothadt-kegyetlen, hideg szélrohama süvít.
(Katja Kettu: A bába. Budapest: Gondolat, 2013, 271–272.)
Születési év:1981
Műfajok:próza, krimi, gyerek- és ifjúsági irodalom, szakirodalom
Északi munkanyelvek:FIN
// Alexandra Salmela: Igazi, hamisítatlan bevándorlóblues. Irodalmi Szemle 60 (7– 8), 2017, 98– 115.
// Egyperces látleletek Európáról. Interjú Rosa Liksommal. Tiszatáj 72 (4), 2018, 28–33.
// Csilla Csépke: Van-e merszem? Észak 4 (1–2), 2022, 111–115.
Alexandra Salmela Igazi, hamisítatlan bevándorlóblues című novelláját emelném ki, amely elnyerte egy 2009-es finn novellapályázat második díját. A szöveg kínálta kihívások tárházának nagyságát jelzi, hogy néhány éven keresztül egyetemi tananyagként szerepelt egy kolozsvári műfordítási szemináriumon. A novella számos műfajt és stílust vegyít, a rontott nyelvtől az emelkedett stílusig, a mese műfajától a sajtónyelvi szövegekig. Nyelvjátékok, irónia, egymásba ágyazott narratív szintek. A szerző szlovákiai származású finn íróként egyszerre forgatja ki a bevándorlók alkotta sztereotípiákat és a bevándorlókról alkotott sztereotípiákat. Miközben a novella témája azt állítja, hogy egy idegen nyelven sosem lehet művészi teljesítményt létrehozni, a novella megírásával meg is cáfolja ezt. Salmela novellája nagyon jó tanulsággal szolgált arra nézve, hogy sosem pusztán nyelveket, hanem kultúrákat és irodalmi hagyományokat fordítunk.
– Gyerünk, mondjuk el a főnöknek. Tartsunk hosszabb szünetet, és kerítsük elé azokat a
faszikat – javasolta egy aligha nagykorú fiú, és dühödten rágyújtott.
– Azokat már nem találjátok meg – sóhajtotta Pal’o.
A fickók elcsendesültek, és töprengeni kezdtek.
– De itt drágaság van – mondta nemsokára a nagydarab barna.
– Hm – jelezte Pal’o, hogy azonos véleményen van.
– Tallinba járunk vásárolni. Autóval olcsón kijön. Mindig két hétre veszünk élelmet – folytatta a nagydarab barna.
– Hm – fejezte ki Pal’o, hogy követi a dolgot.
– Nem tart olyan sokat hajóval – közölte a nagydarab barna, és hozzátette: – Neked is megérné Észtből venni ételt. Sokkal olcsóbb, mint itt.
– A picsába, megtaláljuk azokat, s úgy elverjük, mint szódás a lovát – kiáltott fel a siheder fiú dacosan.
– Szóljunk a főnöknek. Ő tudja, mit kéne csinálni – támogatta megfontoltan egy korosodó a pacifistább vonalat.
– Bár elég jó a fizetésünk – folytatta a barna óriás – mégis Észtbe járunk át beszerezni a kaját. Ott lényegesen olcsóbb.
– Mennyi fizut kaptok? – kérdezte Pal’o, akiben igazi érdeklődés kezdett ébredezni.
– Hát, úgy négyezret – válaszolta a siheder.
Pal’o elgondolkodott. Nem akart ő építőmunkás lenni, hisz neki megvolt a szakközépje. Ugyanakkor tisztában volt bizonytalan helyzetével. Idegen országban tartózkodott, amelynek nem beszélte a nyelvét. Az igazat megvallva csak anyanyelvének és minimális túlélő englisnek volt birtokában. Pénze semmi. Éhezett. Olyan éhes volt, hogy még egy tallini bevásárló út a rozsdás furgonnal sem hozhatott volna rá nagyobb szégyent. És a négyezer kétség kívül jól hangzott. Százhúszezer korona, számolgatta Pal’o, és a szeme mohón csillant fel.
(Alexandra Salmela: Igazi, hamisítatlan bevándorlóblues. Irodalmi Szemle 60 (7– 8), 2017, 104– 105.)
Születési év:1994
Műfajok:próza, líra, szakirodalom
Északi munkanyelvek:FIN
// Kristina Ohlsson: Az üveggyerekek. Budapest: Animus, 2014.
// Mattias Edvardsson: Látszólag normális. Budapest: Partvonal, 2018.
// Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak. Budapest: Animus, 2014.
Az ember, akit Ovénak hívnak. Ez az első regényfordításom, elképzelhető, hogy pont ezért áll ilyen közel a szívemhez. De maga a történet is megkapó, tele van szeretettel, mindenki talál benne számára ismerős karaktert. Emlékszem, mennyire szerettem már olvasni is, így aztán dolgozni is öröm volt vele.
„Szeretni valakit olyan, mint beköltözni egy házba” – mondta mindig Sonja. „Az elején az ember beleszeret az újba, minden reggel rácsodálkozik, hogy mindez az övé, és közben fél is egyszerre, hogy valaki hirtelen beront az ajtón, és közli, hogy súlyos félreértés történt, és igazából nem lakhat az ember ilyen remek körülmények között. De ahogy telnek az évek, megkopik a homlokzat, itt-ott megrepedezik a fa, és az ember elkezdi nem azért szeretni a házat, mert olyan tökéletes, hanem éppen azért a sok apróságért, amik miatt nem az. Megismeri az épület minden zegét-zugát. Megtanulja, hogyan lehet elkerülni, hogy a kulcs beragadjon a zárba, ha hideg van. Melyik parketta hajlik meg kissé, ha az ember ránehezedik, és pontosan hogyan kell kinyitni a szekrényajtót, hogy ne nyikorogjon. Ezek azok, ez a sok apró titok, amitől a ház az ember otthona lesz.”
(Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak. Budapest: Animus, 2014, 302–303.)
Születési év:1986
Műfajok:próza, krimi, gyerek- és ifjúsági irodalom
Északi munkanyelvek:SE
// Laura Ertimo: Micsoda idő! Miért változik a klíma? Budapest: Ciceró, 2020.
// Emmi Itäranta: A teamesternő könyve. Budapest: Metropolis Media, 2015.
// Emmi Itäranta: A tiltott álmok városa. Budapest: Metropolis Media, 2019.
Jelenleg A tiltott álmok városa áll hozzám a legközelebb. Ebben az is közrejátszik, hogy Finnországban tanultam meg a szövés alapjait, így már eleve kötődöm ehhez a műhöz. Ráadásul hirtelen meglehetősen aktuális lett a témája, hiszen most mi is szembesülünk egy eddig ismeretlen járvánnyal. Szeretem, ahogy a sziget mítosza összefonódik Eliana életével, és a sok merész képzettársítást, megdöbbentő képet.
A sötétben, láthatatlanul nőnek a legnagyobb súlyú és legerősebb tüzű dolgok, mivel minden könnyebbé válik a fényben. Néha sokáig keresik egymást a szálak, fény nélkül tapogatóznak és egybekapcsolódnak, anélkül hogy tudnák, hogy épp erre vár a háló. Hol ködvékony az ajtó, hol szilárd és vaskos, hol pedig átlátszó, mint az üveg, és mögötte az idő az álom ideje, ahol a hálók fonalai lágyan fénylenek. Ott bolyong mindenki, aki elkezdődött, befejeződött és elmúlt, gondolataik folyton nyitottak az álmokra, és érintésüktől megremegnek, valami mássá változnak a fonalak. Fájó csomókká tekerednek, és szakadásig feszülnek, egymás mellé sorakoznak, és új alakot öltenek, amely összetöri a világot, hogy újra lehessen építeni. És ez az idő, az álomidő, rövid és végtelen, itt van, és még sincs, elérhetetlen a gondolatok számára, noha épphogy csak elkezdődött. Egy pillanat múlt el vagy számtalan, és már senki más nem mozgatja a fonalakat. Köd kerekedik a sziget fölött, megtölti az utcákat és megtölti a házakat, üledékként merül a tengerbe, és beburkol mindent, ami él, mindent, ami halott, lekophatatlan súlyként tapad a fonalakra. Körülveszi az ágyakat, amelyekben az emberek átviszik egymást az éj tengerén, körülveszi azt, aminek mennie és azt, aminek maradnia kell. De az álmok nem hagyják magukat bilincsre verni; ott, ahol legnagyobb a súly és a tűz, továbbra is szabadon kóborolnak. Az álom sziklája készen áll. Az álom tengere készen áll. Az álom fonalai is némán készen állnak, és mélyen a sziget alatt már érezni azt, ami jönni fog. Egy történetet, amit messzire kell vinni, hogy ne tűnjön el. A széttört sötétségben állok, amely a kapuja, s nekem otthonom. A világ kész arra, hogy elsüllyedjen. A világ kész arra, hogy felemelkedjen. Felszínén lények járnak-kelnek, akik elfelejtették az álmaikat, és csak ritkán emlékeznek rá, hogy rövid az idejük, és törékenyek a napjaik, hogy nincs sok lehetőségük a boldogságra.
(Emmi Itäranta: A tiltott álmok városa. Budapest: Metropolis Media, 2019, 150–151.)
Születési év:1970
Műfajok:próza, ifjúsági ismeretterjesztő könyvek
Északi munkanyelvek:FIN
// Knud Romer: Aki pislog, fél a haláltól. Budapest: Polar, 2009.
// Pia Juul: Halland meggyilkolása. Budapest: Polar, 2012.
// Kristian Bang Foss: A halál Audival jár. Budapest: Park, 2016.
Bár elsősorban dánból fordítok, legkedvesebb munkám az iráni származású svéd szerző, Golnaz Hashemzadeh Bonde El kell mondanom című regénye, amely 2018-ban látott napvilágot a Park Kiadó gondozásában. S hogy miért? Mert ez az anya-lánya kapcsolatot boncolgató alapmű kíméletlenül őszinte és magával sodró, olyan erős és szuggesztív történet, amelynek hatása alól még fordítója is képtelen kivonni magát.
Látom, ahogy növekszik Aram pocakja, ez a legszebb látvány, melyben valaha is részem volt. Meg szoktam kérni a lányomat, hogy üljön le mellém a kanapéra, hadd fogjam meg a hasát. Néha odamegyek hozzá, amikor teát készít vagy mosogat, és felhúzom a pólóját. Hideg kezem a bőrére szorítom. Ezt nem szereti, látom a szemében. Meg akarja óvni a gyermekét. Tőlem akarja megóvni a gyermekét.
Arra gondolok, milyen jó, hogy meg akarja védeni őt, mert ez nehéz. Nem csak megtenni, olykor még akarni is. Ez az igazság. Van, hogy az ember úgy érzi, ő maga szorul védelemre. Van, hogy a gyereked többre képes, mint te magad. Bárcsak ne így lenne! Ha máshonnan jönnék, ha jobban boldogulnék egyedül. De nincs így.
Lopva figyelem a lányom, akkor nézem, amikor nem látja. Próbálom kitalálni, vajon sérült-e. Sérült-e, mint én. Olyannyira sérült-e, hogy majd megfeledkezik vagy lemond a gyereke védelméről. Jó volna megkérdezni, mit gondol. Azt gondolja-e, hogy úgy végzi majd, mint én? De hogy kérdezzek ilyesmit a lányomtól anélkül, hogy egy olyan témába vágnék, amihez egyáltalán nem fűlik a fogam? Eszem ágában sincs a múltról beszélni vele. Ez eldöntött kérdés. Néha látom rajta, hogy ő viszont nagyon is szeretne beszélni róla. Előfordul, hogy felhozza a témát. Szeretne magyarázatot kapni. Talán még a bocsánatkérést is elvárja. Ilyenkor inkább mondok valamit, ami más irányba tereli a gondolatait. Olyasmit mondok, amiből megérti, hogy nem fogok beszélni, tőlem ne számítson vigaszra. Soha nem voltam az a fajta, és hátralevő hónapjaimat sem fogom a vigasztalásnak szentelni. Én estem át a kezeléseken, a hányingeren és a légszomjon, én feküdtem zöldségként az ágyban, várva, hogy eljöjjön értem a halál, és magával vigyen.
(Golnaz Hashemzadeh Bonde: El kell mondanom. Budapest: Park, 2018, 155–156.)
Születési év:1972
Műfajok:próza, dráma, líra, film, szakirodalom, szakfordítás
Északi munkanyelvek:DA, SE
// Kim Leine: Kalak (részlet). In Csak írok, ez minden: Válogatás kortárs dán és norvég regényekből, szerkesztette Soós Anita, Domsa Zsófia. 113–118. Budapest: ELTE Eötvös József Collegium, 2016.
// Christian Jungersen: A kivétel (részlet). In Csak írok, ez minden: Válogatás kortárs dán és norvég regényekből, szerkesztette Soós Anita, Domsa Zsófia. 93–100. Budapest: ELTE Eötvös József Collegium, 2016.
// Mads Bunch: Új irányvonalak az észak-európai irodalomban. In Csak írok, ez minden: Válogatás kortárs dán és norvég regényekből, szerkesztette Soós Anita, Domsa Zsófia. 11–16. Budapest: ELTE Eötvös József Collegium, 2016.
Mads Bunch: Új irányvonalak az észak-európai irodalomban. Kiváló áttekintő tanulmány a kétezres évek első két évtizedének meghatározó irodalmi áramlatairól Skandináviában.
A lámpa reléje egyre gyorsabban kattog, egyszer csak kialszik a fény. Szeme még meg sem szokja a sötétséget, amikor valaki fent kilép a lépcsőházba és újból felkapcsolja a villanyt.
Még vár egy másodpercet. Hiszen úgy szeretné, ha nem lenne senki a lakásában. Úgy szeretné, ha az az illető ott fenn nem őt üldözné.
Súlyos férfibakancsok dübörögnek lefelé a lépcsőn. Már elhagyták az első fordulót, amikor sikerül elfordítania a kulcsot a zárban. Nincs idő gondolkodni. Ha valaki várja odakint a sötétben, megpróbálja félrelökni.
Mély levegőt vesz. A férfi már két emelettel lejjebb jár. Iben feltépi az ajtót és ugyanazzal a lendülettel kint terem a betonon. A szomszéd udvarral határos kerítés felé veszi az irányt.
Valahogy sikerül átvergődnie a bicikliken és a kukákon, majd átmászik a kerítésen. Keresztülrohan még egy udvaron, és a kapun kilépve egy ismeretlen utcán találja magát. Továbbfut.
Száz méter után hátranéz. Vannak ugyan emberek az utcán, de egyetlen megtermett férfit sem lát, aki őt üldözné. Most már könnyebben szem elől téveszthetik.
(Christian Jungersen: A kivétel. In Csak írok, ez minden: Válogatás kortárs dán és norvég regényekből, szerkesztette Soós Anita, Domsa Zsófia. 95–96. Budapest: ELTE Eötvös József Collegium, 2016.)
Születési év:1990
Műfajok:próza, szakirodalom
Északi munkanyelvek:DA
// Kjell Espmark: Az irodalmi Nobel-díj. Budapest: Európa, 2004.
// Åsa Larsson-Ingela Korsell: A varázsbot. Budapest: Európa, 2015.
// Dr. Bertil Marklund: 10 aranyszabály, avagy hogyan éljünk 10 évvel tovább. Budapest: Corvina, 2017.
Talán a Jegesmedvék című drámakötet, mert ebben nemcsak két fordításom (Norén: Háború, Rådström: Szörnyek) jelent meg, hanem a kötetet is jómagam szerkesztettem, illetve az utószó-tanulmányt is én jegyzem.
Nagymama keze játék közben. Hosszú, görcsös, eres ujjai, mint a földigiliszták, mély barázdákkal a percek között. Soványak és inasak.
Ezeket az ujjakat látom a napfényben, mikor a hófehér kesztyűket ráterítem a két erdei fenyő közé kifeszített kötélre. Még szárazak a part menti sziklaszigetek, de pár nap múlva vihar lesz, s megreszketnek a szomszéd tányérjai, mikor besötétedik az ég felettünk, és a villám lecsap. De nem ma. Ma melegít a szeptemberi nap, és a vénasszonyok nyara új reménnyel tölt el.
(Ulla-Carin Lindquist: Evezők nélkül. Budapest: Európa, 2007, 12.)
Születési év:1978
Műfajok:próza, dráma, krimi, film, szakirodalom, szakfordítás
Északi munkanyelvek:SE
// Jonas Karlsson: Karin. Észak 3 (1), 2020, 69─71.
// Jonas Hassen Khemiri: Flashbazzazz. Észak 2 (3), 2019, 89─90.
– Kerstinnek hívnak – mutatkozik be Karin, és egyből meg is bánja.
Vitte a lendület. Most pedig már hülyén venné ki magát, ha visszakozna. Talán, ha most rögtön csinálná? Akkor olyan lenne, mintha megbotlott volna a nyelve. De kinek botlik meg a nyelve a saját nevén? Már úgyis túl késő. Mégis, hogy javíthatná ki magát? „Figyu, amit az előbb mondtam. A Kerstin cucc. Nem az a nevem. Karinnak hívnak.” Tök béna.
(Jonas Karlsson: Karin. Észak 3 (1), 2020, 69.)
Születési év:1996
Műfajok:próza
Északi munkanyelvek:SE
// Steve Sem-Sandberg: Kiválasztottak. Budapest: Jelenkor, 2018.
// Elisabeth Åsbrink: 1947. Budapest: Park, 2019.
// Mats Strandberg: Amíg élünk. Budapest: Animus, 2020.
Steve Sem-Sandberg Kiválasztottak című regénye mérföldkő volt számomra. A történet rendkívül megrázó, és mivel a fordító a munkájából kifolyólag kénytelen egészen közel kerülni a szöveghez, pszichésen nagyon megviselt. Igazi kihívást jelentett a kettős megvilágításban bemutatott eseményeket szikár, távolságtartó stílusban elbeszélő narrátori hang megtalálása. A szépirodalom és a dokumentarizmus határán egyensúlyozó szöveg komoly kutatómunkát is igényelt.
Akaratlanul megérinti a férfi karját. Jekelius elutasító és szigorú pillantást vet rá. A tweedsapka árnyékában állának vonala durva, csaknem fenyegető. De lassít, és kisvártatva megállnak egy vidékies épület, valamiféle vendéglő előtt. A férfi egy darabig az épületre mered, majd váratlan sietséggel azt mondja: el kell intéznem egy telefont, aztán kiszáll, és becsukja maga mögött az ajtót. Eltart egy darabig, mire a motor hangja elhal Anna fejében, a szédülés és émelygés alábbhagy. Lassan minden megáll, és teljes lesz a csend. A felhőtlen égről tűz a nap. Anna kidugja kezét az ajtó fölött, és már-már fájdalmas élvezettel érinti alkarját a forró lemezhez. Szégyenkezve állapítja meg, milyen gyorsan átadhatja a helyét a rosszullét egy ilyen szédítően jó érzésnek. Lehunyja szemét. A csendben hallja a tücskök ciripelését, és érzi az útpadkát felverő, nedves fű fanyar illatát. Amikor kinyitja szemét, látja a kalászt érlelő földek felett magasan repdeső pacsirtákat. Megfordul, hogy megnézze, jön-e már a férfi, pillantása a hátsó ülésre esik. Jekelius ülése mögött konzervekkel és befőttesüvegekkel teli papírdobozok állnak. Nem tudja megállni, és megfogja őket. Sózott sonka, spárga, csiperkegomba. Keresett luxuscikkek ebben a drágaságban. Kinek viszik őket, ha egyszerű szolgálati úton vannak? Aligha a meglátogatandó kórházak dolgozóinak és betegeinek. Gyorsan megfordul, amikor észreveszi, hogy Jekelius közeledik. A férfit hátulról világítja meg a nap, úgy tűnik, mintha sovány teste feloldódna, majd újra alakot öltene az aszfaltról felszálló, forróságtól remegő levegőben. Anna lehorgasztott fejjel ül, szíve vadul ver a szégyentől. Már várnak minket a Bruckhofban, mondja a férfi, aztán előrehajol, és beindítja a kocsit.
(Steve Sem-Sandberg: Kiválasztottak. Budapest: Jelenkor, 2018, 81–82.)
Születési év:1976
Műfajok:próza, krimi, gyerek- és ifjúsági irodalom, ismeretterjesztő
Északi munkanyelvek:SE
// Szerencsefia. Kortárs számi drámák. Budapest: Napkút, 2017. [szerkesztő és társfordító]
// Kirsti Paltto: A csengő. Szentendre: Cerkabella, 2007.
// Rauni Magga Lukkari, Inger-Mari Aikio-Arianarick: Örökanyák, világlányok. Budapest: KRE/L’Harmattan, 2017. [társfordító]
Nils-Aslak Valkeapää: Nap, édesapám (1997) – első teljes kötet finnugor szerzőtől, egyben a számi irodalom megkerülhetetlen alapműve.
Niillas Holmberg: A dob bőre
–mottó–
Az élet azt a feladatot jelölte ki nekem, hogy az élettel foglalkozzam.
De a fejem alig tudja felfogni, hogy ő nem kerek, mint a labda,
hanem a világ legnagyobb, legkeservesebb szíve.
És benne kering az űr összes csillaga.
Igen, annak az űrnek, mely számiul gomuvuohta,
és a finn kumollisuus improvizált formapárjával
’hatályon kívülre került’-nek vagy ’felborult’-nak
fordítható.
Hiúzom, minket körbefogtak.
Születési év:1970
Műfajok:líra, dráma
Északi munkanyelvek:FIN, SMI
// Jon Fosse: Valaki jön majd. Hat színmű. Budapest: Polar, 2012.
// Thor Gotaas: A futás világraszóló története. Budapest: Typotex, 2016.
// Samuel Bjørk: Magányos utazó. Budapest: Athenaeum, 2014.
Most éppen az Østby nővérektől a Titokzatos memória – A felejtés és emlékezés könyve.
OIDIPUSZ
Én viszont kiderítem
az egészet
és meg fogom bosszulni
a gyilkosságot
(egészen rövid szünet)
magam miatt is
(egészen rövid szünet)
mert az aki megölte Laiosz királyt
engem is
meggyilkolhat
Megteszek mindent amit lehet
(egészen rövid szünet)
És majd Apollón ad tanácsot
hogy miként legyen
IDŐS FÉRFI
Ti pedig megnyugodhattok
Théba gyermekei
KAR
Isten szólt
hozzánk
Delphoiból
remegve hallgatjuk mikor szólsz
(egészen rövid szünet)
nagyságos Apollón
ó nagyságos Zeusz
ti istenek szabadítsatok meg minket a szenvedéstől
(egészen rövid szünet)
mert tombol a pestis
(egészen rövid szünet)
hullanak az állatok
hullanak az emberek
(egészen rövid szünet)
süllyed a bárkánk
elpusztul a város
(egészen rövid szünet)
ahogy a madarak szállnak
és a semmibe vesznek
úgy hullanak az emberek
az állatok
(egészen rövid szünet)
testük
temetetlen hever
és fertőzi
az élőket
ó Zeusz
könyörülj rajtunk
ó Apollón
ti istenek segítsetek
(Jon Fosse: Halál Thébában. Székesfehérvár: Vörösmarty Színház, 2017.)
Születési év:1975
Műfajok:próza, líra, dráma, krimi, film, szakirodalom, szakfordítás
Északi munkanyelvek:NO
// Jón Kalman Stefánsson: Menny és pokol. Budapest: Jelenkor, 2019–2021.
// Sjón: A macskaróka. Budapest: Magvető, 2011.
// Ófeigur Sigurðsson: Jón története. Budapest: Libri, 2012.
Hallgrímur Helgason: 101 Reykjavík
„Jó ember volt, jó”, mondogatta Vera nagymama, aki anyai-apai ágon a Breiðafjörðurből származott, és száz szigeten kaszált. A dicséretet mindig kétszer mondta: „Jó ez bizony, jó”, jelentette ki kandiscukorról vagy kereskedőről. Nagyanya százéves volt, mikor születtem, és százéves volt, mikor meghalt. Százéves egy egész századon át. Tengervízzel keresztelték, megkeményítette a halászat, senki lánya és Izland asszonya, anyámnak anyja és képzeletem örök hőse, Verbjörg Jónsdóttir. Az idő nemsokára összehoz minket újra, korban és kegyelemben, kopogok az ajtaján. „Ej, kincsem, hát megjöttél?”
(Hallgrímur Helgason: A nő 1000 fokon. Budapest: Scolar, 2013.)
Születési év:1981
Műfajok:próza
Északi munkanyelvek:IS
// Stefan Ahnhem: A kockavető. Budapest: Animus, 2020.
// Kristina Ohlsson: Őrangyalok. Budapest: Animus, 2013.
// Lars Kepler: Nyúlvadász. Budapest: Animus, 2019.
Kristina Ohlsson: Beteg lelkek, Jenny Rogneby: Leona, Camilla Grebe–Åsa Träff: A terapeuta.
Ezek a regények a műfajukon belül is valami pluszt, különleges többletet hordoznak. Cselekményük, mondanivalójuk, szereplőik jellemvonásai az átlagtól eltérőek, és mindhárom remek pszichothriller.
…Egy Anna nagynénémnél és az unokatestvéreimnél töltött vacsora után épp hazaértünk. Apám részeg volt, mint általában hétvégén esténként. Anyám pedig hallgatott. A bátyáim gyorsan eltűntek a szobájukban.
Mint már annyiszor korábban, ekkor sem értettem, mit rontottam el. Jól éreztem magam. Stefannal és Samuellel együtt bementünk az egyik unokatestvérünk szobájába. A srácnak volt egy távirányítós autója, amelyért a többiek versengtek, hogy kipróbálhassák. Engem viszont nem érdekelt. Úgy véltem, az autók unalmasak. Szétnéztem a könyvespolcon heverő dolgok között, és ekkor láttam meg. Leghátul, az egyik polcon hevert egy doboz. Csendben levettem és kinyitottam. Az összes apró pálcika a dobozban egy irányba nézett, egyet kivéve. Ez nem olyan volt, mint a többi, rögtön megértettem. Kivettem.
Tudtam, hogy kell csinálni. Sokszor láttam már anyámtól. Leültem. A fapadlót nagy, szőrös, puha szőnyeg borította, amelyen jólesett az üldögélés. Úgy csináltam, ahogy anya szokta. Egyik kezembe fogtam a dobozt, a másikba a pálcikát, és a hegyét végighúztam a doboz oldalán. Amikor kezdett meleg lenni a kezemben, eldobtam a pálcikát, amely gyorsan leesett a szőnyeg szálai közé. Először semmi sem történt. Majd fellobbant egy kis sárga láng. Lobogott, és változtatta a színét. Azon gondolkodtam, vajon hogyan csinálta, hogy egyszer csak más színű lett. Amikor megnőtt, muszáj volt hátralépnem. Stefan rémülten nézett rám, mielőtt mindhárman kimenekültek a szobából. A többi már gyorsan ment. Anyám, apám és Anna nagynéném futva jöttek befelé. Valaki megragadott. De én nem akartam elmenni. Ott akartam maradni, és végignézni az összes színt.
Egy nagy fekete folt maradt a padlón még azután is, hogy Anna nagynéném ráöntött néhány fazék vizet, és kidobta a szőnyeget. Nem értettem, hogy lehet, hogy az a sok szép szín egyszerűen feketévé változott. Apám ordított. Azt kiabálta, nem érti, mi bajom van. Hogy nem bír velem. Anna nagynéném átkozódott, és azt mondta, hogy velem mindig csak gond van…
(Jenny Rogneby: LEONA – Pókerjátszma. Budapest: Animus, 2015, 101–102.)
Születési év:1979
Műfajok:krimi
Északi munkanyelvek:SE
// Johan Theorin: Lidércvár ostroma. Budapest: Scolar, 2019.
// Göran Rosenberg: Rövid megálló az úton Auschwitzból. Budapest: Park, 2018.
Göran Rosenberg: Rövid megálló az úton Auschwitzból.
Az Auschwitzot megjárt és életét Svédországban újrakezdeni akaró apa történetében megrázó módon fonódik egybe számomra két fontos téma: a holokauszt története és a skandináv világ.
Egy emberöltővel később.
Egy képzőművészeti kiállítást nyitok meg éppen Linköpingben, amikor találkozom Sarával. Sara szégyenlős mosolyú, nyughatatlan, csillogó szemű, filigrán nő, aki a vernisszázs nyüzsgő tömegében odajön Peter barátomhoz, a művészhez, és megkérdezi, másnap el tudná-e vinni őt a barátnője, Ester temetésére. Norrköping zsidó temetője kétszáz éves, de még mindig van benne hely, világosít fel Peter. Nagyon szép temető, teszi hozzá, ráadásul ha azt akarod, hogy ott temessenek el, nem is kerül pénzbe. De Norrköping nem nekem való hely, és remélhetőleg a föld alatt sem lesz az, holnap azonban Ester végső nyughelye lesz, és talán hamarosan Saráé is, csakúgy, ahogy sokak nyughelye lett azok közül, akik épp ezt a helyet választották utolsó megállójuknak azon az úton, amelyen Auschwitzból elindultak.
Megkérdezem Sara Franssont, aki Łęczyckaként született Lengyelországban, 1927. február 4-én, honnan jött ide, mire azt feleli, Łódźból.
– És persze Auschwitzból, teszi hozzá.
– És azután? – kérdezem.
– Hogyhogy azután? – kérdez vissza, és meglepettnek tűnik. – Túléltem Auschwitzot, mit mondjak még arról, hogy mi volt azután?
– Igen, de milyen úton jött Auschwitzból? – kötöm az ebet a karóhoz.
Minden alkalmat megragadok, hogy az Auschwitzból induló utakról érdeklődjem, mert mindegyik egyedi csoda, ellentétben az Auschwitzba vezető út mindenki számára egyforma, kollektív poklával. Az Auschwitzból induló utak a legváltozatosabb pályákat futják be, a legkiszámíthatatlanabb célok felé térnek le, és a legváratlanabb helyeken haladnak keresztül. Akik az Auschwitzból induló úton járnak, mind kivételek, éppúgy, ahogy minden, Auschwitzból induló út is kivétel.
(Göran Rosenberg: Rövid megálló az úton Auschwitzból. Budapest: Park, 2018, 99–100.)
Születési év:1974
Műfajok:próza, szakfordítás
Északi munkanyelvek:SE
// Johanna Gillbro: Bőrünk egészsége. Budapest: Partvonal, 2020.
// Jan Holmberg: Ingmar Bergman, az író. Észak 1 (2), 2018, 7–13.
Nem tudnék egyetlen kedvencet kiemelni, mert a legtöbbet kifejezetten szerettem, de más-más okokból. Van, amelyik érzelmileg érintett meg nagyon, van, amelyikből sokat tanultam, és akad olyan is, amire a benne rejlő kihívások miatt emlékszem vissza szívesen.
Születési év:1989
Műfajok:próza, gyerek- és ifjúsági irodalom, film, szakirodalom, szakfordítás
Északi munkanyelvek:SE
// Matilda Gustavsson: Az elitklub. Pécs: Alexandra, 2020.
// Malin Persson Giolito: Quicksand. Budapest: Cartaphilus, 2019.
// Niklas Natt och Dag: 1793. Pécs: Alexandra, 2018.
Minden munkámat másért szeretem, ha az ember sok héten/hónapon át együtt él egy szöveggel már mindenképpen a gyerekének tekinti, még ha eredetileg esetleg nem is olyan jól sikerült volt az alapanyag. Legizgalmasabb munkám mostanában talán Az elitklub volt, Matilda Gustavsson Svédországban nagy visszhangot keltett oknyomozó kötete a Svéd Akadémia és az irodalmi Nobel-díj körüli botrányról, mert annak a fordítása szinte párhuzamosan zajlott a könyv írásával, így fordítóként tanúja lehettem, hogy az eredeti szöveg a szerző és a szerkesztő együttműködésének eredményeként hogyan változik, hogyan lesz egyre feszesebb, meggyőzőbb, kerekebb egész. Mindezt a fordítással követni nagyon nagy, és a menet közben kihullott részek miatt hálátlan feladat volt, de rendkívül érdekes. A végeredmény egy őszinte, mélyre ásó, sok kérdést felvető, nagyszerű kötet lett, szeretettel ajánlom!
Kedves Húgom!
Szilárd elhatározásom, hogy minden adandó alkalommal írok neked, de minthogy még nem tudom, hová küldjem irományaim, bocsásd meg, kérlek, ha hosszú lesz levelem, addig is, míg magam személyesen átnyújthatom azt neked.
Nem kis boldogság számomra, hogy kihegyezve lúdtoll pennámat leírhatom neked e napomat, mely kedvező előjelekkel indult. (…)
Alig egy szempillantással azután, hogy reggeli toalettemet elvégeztem, a kapu felől a régóta rettegett dörömbölést hallottam, nyers bömböléssel kísérve: – Kristofer Blix! Nyisd ki az ajtót, beszélni akarunk veled! Blix, te akasztófáravaló!
Úgy döntöttem, nem teszek eleget e kívánságnak, mely, ebben biztos voltam, két pribéktől származott, akik azon uraság szolgálatában álltak, akitől a minap kölcsönöztem egy nem megvetendő summát. Nem fecsérelve időmet, szerény holmimat zsákomba söpörve vállamra vetettem, és kimentem a konyhába. A tűzhelynél állt Elsa Johanna, a cselédlány, aki égre emelte szemét, és morcosan bámult rám, mikor egy cipót elcsenve kinyitottam az udvari ablakot. Hat könyöknyire az ablak alatt ott állt a trágyadomb, ahova a ház tulajdonosa, az özvegy, aki szerelmes természetének hála hitelbe lakhattam itt, összegyűjtötte a malom igáslovainak minden ürülékét. Kimászván az ablakon, lelógattam magam amíg csak karjaim értek, majd szememet behunyván, és egy Miatyánkot elfohászkodván elengedtem a párkányt.
Képzelheted megkönnyebbülésemet, mikor sérülés nélkül tápászkodtam ki a trágyából.
(…)
Ah, Stockholm, drága húgom! Bárcsak láthatnád a várost, ahogyan én látom! Oly más, mint gyermekkorunk színhelye, Karlskrona. Itt a házakat faragott kőből építik, és az egész város arany színben tündököl, különösen egy ilyen napfényes reggelen. Minden ház különbözik, de a színük egyforma. Egy csíkos házikabátos tudós uraságtól megtudtam, hogy a város nagy építésze, Carlberg adta ki ezt a rendeletet, melyhez utóda, König is szigorúan tartja magát. Gondold csak el, drága húgom, egyetlen méltó férfiú olyanformán gondozza a várost, mint valamely kertész neveli a kertjét. Mily nagy hasznára lehetne effajta gondoskodás szülővárosunk düledező viskóinak!
(Niklas Natt och Dag: 1793. Pécs: Alexandra, 2018, 133–136.)
Születési év:1969
Műfajok:próza, krimi, szakirodalom, szakfordítás
Északi munkanyelvek:SE
// Karin Bojs: Az én európai családom. Budapest: Typotex, 2021.
// Cecilia Chrapkowska–Agnes Wold: A svéd módszer. Budapest: Libri, 2019.
// Arne Dahl: Rossz vér. Budapest: Scolar, 2014.
Egyik kedvencem a Varázskalap a Múminvölgyben. Nagyon régen fordítottam, de még mindig érkeznek rá visszajelzések. Legutóbbi fordatásaim közül talán Darwin, az óvatos forradalmár tetszett a legjobban. Kimondottan érdekesnek tartom, hogy egy svéd végigböngészte Darwin több ezer levelét, s nagyon érdekes információkat osztott meg velünk a tudós gondolkodásmódjáról, a tudományhoz való hozzáállásáról. Nagy kihívás volt a fordítás, s a közel 400 idézet sem könnyítette meg a dolgom.
A temetés
Charles Robert Darwint 1882. április 26-án helyezték örök nyugalomra a londoni Westminster apátságban, az anglikán egyház tekintélyes államférfiainak, tudósainak és művészeinek nyughelyén. A gyászbeszédek és cikkek elsősorban azt emelték ki, hogy Darwin különlegesen nemes lélek volt. Jószívűnek, türelmesnek, becsületesnek és – mindenekelőtt – végtelenül szerénynek és alázatosnak festették le. Igaz, hogy a dolog természetéből ered, hogy a megboldogultról csak szépet és jót mondanak és írnak, de Darwin esetében a szokásosnál lényegesen messzebbre mentek. Szinte szekularizált szentként írták le. Egy cinikus utólag mindezt úgy magyarázta, hogy az egyházi szónokok, épp azáltal, hogy hosszan ecsetelték Darwin lovagias személyiségét, elkerülhették, hogy szólniuk kelljen a róla elnevezett és oly sok gondot okozó elméletéről.
Elcsépelt fogás temetéssel kezdeni egy könyvet, de esetünkben jó ok van rá. Mert pont ekkor alakították ki azt a Darwin-képet, amely meglepően életerősnek mutatkozott. A temetés kapcsán ugyan közvetlenül senki sem állította, hogy Darwin hívő keresztény lett volna, még ha, egyes források szerint, „valódi keresztény úriembernek”1 nevezték is. Nem felejtették el megemlíteni, hogy anyagi támogatást nyújtott a keresztény missziónak. Arra viszont nem tértek ki, hogy Darwint inkább a misszionáriusok civilizációs tevékenysége, mintsem a lelkekért való harcuk érdekelte. Az anglikán egyház rövid időn belül készen állt arra, hogy hívővé tegye Darwint, vagy legalábbis „útkeresővé”. Egy évvel a temetés után Canterbury érseke már úgy nyilatkozott, hogy Darwin a természet világának csodáit keresve „belátta, hogy létezik egy másik világ is, amely ugyanolyan csodálatos, és lényegesen maradandóbb.”
(Stellan Ottosson: Darwin, az óvatos forradalmár. Budapest: Typotex, 2019.)
Születési év:1955
Műfajok:próza, krimi, gyerek- és ifjúsági irodalom, szakirodalom
Északi munkanyelvek:SE, NO
// Fredrik T Olsson: Az utolsó láncszem. Budapest: Európa, 2014.
// Jonas Karlsson: A számla. Budapest: Európa, 2015.
// Leif G.W. Persson: A sárkányölő. Budapest: Cartaphilus, 2016.
Nincs kedvencem, minden munkámat egyformán szeretem.
Születési év:1966
Műfajok:próza, dráma, krimi, szakirodalom, szakfordítás
Északi munkanyelvek:SE
// Katarina Biwald: Garantált hepiend. Budapest: Erawan, 2015.
// Astrid Lindgren: Háborús napló 1939-1945. Budapest: Móra, 2017.
// Carolina Setterwall: Reméljük a legjobbakat. Budapest: Park, 2019.
Astrid Lindgren háborús naplója. Ez volt az a munka, amelynek nem tudtam ellenállni és mindenképpen meg akartam csinálni, noha nem sok időm volt rá akkoriban minden egyéb munkám mellett. Nem csak a szöveg stílusa, megformáltsága nyűgözött le, hanem Astrid Lindgren személyisége, éleslátása, valamint a szöveg megrázó politikai aktualitása is (épp akkor zajlott a Krím-félsziget megszállása). Ezenfelül fordítóként izgalmas kihívás volt a naplóhoz tartozó korabeli újságcikkek, levelek és versek fordítása is, mely utóbbiakhoz nagyszerű segítséget kaptam Hajba Vincétől.
(Astrid Lindgren: Háborús napló 1939-1945. Budapest: Móra, 2017, 18–21.)
Születési év:1972
Műfajok:próza, líra, dráma, krimi, gyerek- és ifjúsági irodalom, film, szakirodalom, szakfordítás
Északi munkanyelvek:SE
// Göran Tunström: Karácsonyi oratórium. Budapest: Magvető, 1986.
// Ulla-Lena Lundberg: Jég. Budapest: Széphalom, 2014.
// Jaan Kross: A szökés. Budapest: Széphalom, 2020.
Születési év:1940
Műfajok:próza, líra
Északi munkanyelvek:FIN, SE, EE
// Vigdis Hjorth: Örökség. Budapest: Polar, 2019.
// Karen Blixen: Babette lakomája. Budapest: Polar, 1997.
// Dorthe Nors: Karateütés. Budapest: Park, 2016.
Pillanatnyilag a legutolsó megjelent fordításom, Vigdis Hjorth: A tanárnő dala. Ritkán fordul elő, hogy munka közben így élvezzem a szöveggel való foglalatoskodást. Mind tartalmában, mind hangvételében eredeti, lendületes, könnyed, mégis mélyen megérintő mű egy tanárnő válsága kapcsán a nők, az értelmiség, a művészet és a kor legégetőbb problémáiról.
Kedd volt, új óra. Lotte nyugtalanul aludt és nyugtalanul ébredt, de nyolckor mégis felkelt, ahogy szokott, bár az előadás csak kettőkor kezdődött. Főzött kávét, és egy kis kókuszdiós étcsokoládéval megitta. Utána be akart menni a Főiskolára, ahogy szokott. Amikor ilyen későn kezdődik az órája, gyakran hosszan reggelizik az étkezőben, fél tíz és tizenkettő között kevesen vannak, és általában szabad a kedvenc asztala az ablak mellett jobbra. Ott jól tud dolgozni. Mintha a beáradó nappali fény segítene a gondolkozásban. Készítenie kell egy tervet arra az esetre, ha a hallgatók nem reagálnak. Félt, hogy hallgatni fognak mint a csuka, és fogalmuk sem lesz arról, hogyan kellene ma megrendezni a Kurázsi mamát. Félt, hogy nem fogja tudni szóra bírni őket. Az volt az érzése, hogy az egyik ok, amiért ezek a hallgatók színészek akarnak lenni, az, hogy akkor továbbra sem kell gondolkodniuk, hagyják, hogy irányítsák őket, azt teszik, amit a rendező parancsol, a rendező szava törvény, talán még jó adag felelősségáthárítás is van ebben a magatartásban. Felelősségáthárítás, ismételte magában. Jó, hogy nem használta ezt a szót, miközben Tage Bast forgatott. Vigyáznia kell.
Meleg volt az idő, ez segített. A meleg és a fény mindig segít, ezért szól olyan sok népszerű sláger róla. A mélyben összefonódnak a legbanálisabb és a legfontosabb dolgok, gondolta Lotte, és úgy érezte, hogy ez egy fontos gondolat, még ha banális is. Így aztán valamivel kevésbé idegesen lépett be a Főiskola kapuján, és egyenesen az étkezdébe ment, ahol vett egy sajtos sonkás zsemlét, egy pohár gyümölcslevet és egy csésze kávét, majd a tálcával az asztal felé indult, amelyet abban a napszakban a sajátjának tartott, és amely mindig szabad volt.
(Vigdis Hjorth: A tanárnő dala. Budapest: Polar, 2020, 100.)
Születési év:1946
Műfajok:próza
Északi munkanyelvek:DA, NO, SE
// Inti Chavez Perez: Respekt – szexkönyv fiúknak. Budapest: Corvina, 2019.
// Ingmar Bergman: „Legszívesebben agyonverném magát!” Észak 1 (2) 2018, 78–80.
Az eddigi kedvenc fordítási munkám mindenképpen Inti Chavez Perez Respekt című könyve. Mivel felvilágosító irodalomról beszélünk, talán nem meglepő, hogy ehhez a munkához társult egyfajta küldetéstudat, vagy akár felelősségérzet. Nem pusztán azért, mert a tiniket eleve nehéz megszólítani, hanem azért is, mert ilyen progresszív tartalmat behozni egy olyan konzervatív(abb) országba, mint Magyarország, nem könnyű feladat.
Egy színházi páholyban találkoztam Bergmannal, melyet egy dán kollégája, Price bocsátott rendelkezésére. Valamilyen oknál fogva mindketten feszélyezettek voltunk, és hosszú perceken át udvariaskodtunk egymással. Bergman a régi színház (!) kivételes légköréről beszélt, elismerően nyilatkozott a társulatról, emellett pedig számomra túlzottnak tűnő lelkesedést mutatott Koppenhága iránt. Mielőtt teljesen kisiklott volna beszélgetésünk, úgy döntöttem, támadó szerepet veszek fel. Ezen a ponton meg kell jegyeznem, hogy sosem szerettem az olyan riportereket, akik alanyaik kedvéért puszta hódolatból bájos ugródeszkává lettek, és a víznél várták többé-kevésbé szellemes búvárkodásaikat vagy éppen hasasaikat. Ezért tehát a lényegre tértem:
– Végre megnéztem a tévésorozatát, a „Jelenetek a házasságból”-t, és meg kell, hogy mondjam, értetlenül állok előtte, sőt tulajdonképpen elutasítom. Talán úgy gondolja, hogy az őszinteségem rossz kiindulópont a beszélgetésünkhöz, ugyanakkor feltételezem, hogy szívesebben hallja az igazságot a semmitmondó hízelgésnél. Hiszen mindig odaadóan ünneplik, és már bizonyára nagyon untatja az ilyesfajta tömjénezés. Vagy nem így van?
– Nem.
– De nem gondolja, hogy ezek az állandó dicshimnuszok ártanak magának emberként és művészként is? Hogy megzavarják, és hogy rossz útra térítik?
– Nem, nem gondolom.
– Csak nem azt mondja, hogy teljesen közömbös marad?
– Nem. Élvezem.
(Ingmar Bergman: „Legszívesebben agyonverném magát!” Észak 1 (2) 2018, 78–79.)
Születési év:1990
Műfajok:próza
Északi munkanyelvek:SE
// Sirkku Peltola: A finn ló. In Mai finn drámák, szerkesztette Pap Éva. Budapest: Polar, 2009.
// Timo Parvela: Miú és Vau. Budapest: Kolibri, 2012–2017.
// Kari Hotakainen: Az életkereskedő. Budapest: Libri, 2012.
Több kedvenc is van, és különféle okok. Fontosnak érzett téma, érdekes történet, humor, fordítási kihívásokat tartogató szöveg, emlékezetes munkafolyamat, különleges, megindító olvasói visszajelzések (amiket fordító eleve ritkán kap). És az, ami éppen készülőben van.
Ősszel születtem. Az első játékom valami piros volt.
Négy testvérem volt: Rozsomák, Róka, Farkas és Galóca. Mi, cickányok kicsik vagyunk, de az anyukánk mindannyiunknak nagy nevet akart adni. Az édesanyák mindig a legjobbat akarják a gyerekeiknek.
Még elég kicsi voltam, amikor meghaltak a szüleim. Ez természetes dolog, mert a cickányok nem túl hosszú életűek. Másmilyen a tempónk. Percenként nyolcszáz.
Fiatalkoromban egy egészen rendkívüli kaland részese lehettem. Összebarátkoztam egy macskával meg egy kutyával. Az ilyesmi nagyon valószínűtlen egy cickány életében. Szerencsés vagyok, amiért volt merszem valószínűtlen életet élni.
Rendőr voltam. Ez fontos foglalkozás. Nem vittem véghez nagy tetteket, nem tartóztattam le egyetlen bankrablót sem, de azért szerettem a munkámat. Szerettem dolgozni.
Bánom, hogy sohasem vallottam be a malacnak, hogy szeretem. Bánom, hogy senkinek sem beszéltem erről a nagy szerelemről. Teljesen hiábavaló volt. Hová lesznek az életnek a jó és rossz pillanatai, a könyvek, amelyeket elolvasunk, a filmek, amelyeket megnézünk, a zene, amit meghallgatunk, ha nem osztjuk meg ezeket másokkal?
Ennél érdekesebb most nem jut eszembe.
Szeretem a reggeleket.
Utálom a zabkását.
Szép a hó, de nehéz sokáig nézni, mert nagyon vakító.
A gyomrom nem bírja a rozskenyeret.
Még mindig nem tudom, ki találta fel a borsófőzeléket.
Az élet nem elég arra, hogy minden kérdést feltegyünk.
Az élet értelme az, hogy megosszuk másokkal.
(Timo Parvela: Miú, Vau és a cikázó cickány. Budapest: Kolibri, 2017, 121.)
Születési év:1969
Műfajok:próza, líra, dráma, krimi, gyerek- és ifjúsági irodalom, szakirodalom
Északi munkanyelvek:FIN
// Leena Krohn: Angyaltrombita. Budapest: Polar, 2012.
// Tuutikki Tolonen: Mumusdadus színre lép. Budapest: Babilon, 2016.
// Miika Nousiainen: Gyökerek. Budapest: Kossuth, 2019.
A legkedvesebb munkám a fordításaim közül a legelső, Ranya Paasonen A nap állása című regénye. Még az egyetemi éveim alatt kezdtünk el vele dolgozni egy fordítói szemináriumon, és ennek hatására döntöttem úgy, hogy belevágok az egész könyv magyarra ültetésébe. A hosszan hömpölygő mondatok és az egyiptomi és finn kultúrát ütköztető szépséges és olykor meghökkentő képek és párhuzamok sok kihívást jelentettek, ugyanakkor nagy élmény volt elsőként egy ilyen lírai szépségű művel foglalkozni.
Apám belenézett anyám világoskék szemébe, és álmai országát látta. Azt az országot, ahol mindenki számára van hely, ahol senki sem akaszkodik rád, emlékeztetve: ez a te országod és a te időd és a te helyed és a te felelősséged és a te kötelességed és a te nemzetséged és a te választásod és a te múltad és a te jövőd, és emlékezz rá, fiam, hogy Egyiptomot soha nem hagyhatod el, és a te munkád és a te bűnöd, és én csak egy szegény kisgyermek vagyok, adj pénzt, ó, kegyelmes uram, nincsen anyám, se apám, tetvek a fejeken, és legyek a szemek körül, és csupasz, koszos lábak, és nem vár rám semmi. Apám egy tiszta országot látott, ahol olyan kevés az illat, hogy az egyiket könnyű megkülönböztetni a másiktól, és ha kell, el is lehet őket tüntetni. És apám kimerült volt, a nap merítette ki. Olyan sokáig járta és kutatta a forró sivatagot, karjait napégette sebek borították, a szeme sarka barázdált volt a sok hunyorgástól. Olyan sokáig kutatott víz után a homok alatt. És az egyetem poros folyosóin a nap megvilágít mindent, ami kopottas és düledezik, és odakint olyan sok minden történt, amit ő nem igazán értett, nem is nagyon izgatta, de az valóban elszomorította, hogy már senki sem szedte le a gyümölcsösben termő narancsokat, és a fák levelei elszürkültek és lekonyultak a por és a homok súlyától, mert már senki nem mosta le őket, és minden évben több lett az ember, és kevesebb a hely, több a piszok, és kevesebb a víz, több a beszéd, és kevesebb a tett, és apám sétált a folyosókon, és biccentett minden szembejövőnek, és néha úgy tűnt neki, hogy a föld nem elég szilárd a lába alatt, és ilyenkor nekitámaszkodott az ablakpárkánynak, és a keze foltos lett az ott összegyűlt piszoktól, és a nap is az ablaknál süt a legerősebben. Mikor apám belenézett anyám világoskék szemébe, tudta, hogy csendben megállhat, és hagyhatja, hogy a tiszta víz végigcsorogjon rajta és lemosson róla minden piszkot.
(Ranya Paasonen: A nap állása. Budapest: Polar, 2006, 102–103.)
Születési év:1980
Műfajok:próza, gyerekirodalom, film
Északi munkanyelvek:FIN
// Pirkko Saisio: Betonéjszaka. Budapest: Polar, 2007.
// Karl Martin Sinijärv versei. In Harangok halk kondulása. Huszadik századi észt líra, szerkesztette Bereczki Gáborné Mai Kiisk. 297–303. Szombathely: Berzsenyi Dániel Főiskola Uralisztikai Tanszéke, 2000.
// Kati Murutar: Valaki más. In Bábjából kikelő pillangó. Minták a századvégi észt rövidprózából, szerkesztette Bereczki Gáborné Mai Kiisk. 175–86. Szombathely: Berzsenyi Dániel Főiskola Uralisztikai Tanszéke, 2002.
Paavo Haavikko: Télidő havazás előtt, két okból:
Ez a modern finn próza egyik klasszikus darabja. Nehezen értelmezhető, zavarba ejtő, néhol megrendítő disztópia, olyan képekkel, amelyek belevésődnek az ember memóriájába.
Karig Sára, a kék-fehér könyvsorozat (és benne e kötet) szerkesztője jut róla eszembe. Hozzá fogható ember kevés volt e hazában. (Ami a fordításomat illeti, Karig Sára meg volt elégedve vele, de persze mai fejemmel itt is, ott is hibákat fedezek fel benne.)
A ventilátor szorgalmasan kavarta a füstöt. A fekete-fehér egyenruhás pincérnők, mint a fecskék a villanydróton, a pultnál álltak sorban, és a tévéképernyőre meredtek. Regina Linnanheimo remegő orrcimpával hanyatlott hátra a szénakazalban. Az egyik felszolgáló megigazította a szemüvegét, egy másik hátrafordult, és gyors pillantást vetett az asztalokra. – Mint a gyertyaláng, olyan ez az élet – bizonygatta elfúló hangon a zenegép. – Drágám – rebegte Regina Linnanheimo.
Odakint teljes volt a csend, az utca árnyékba borult. Ilkka már a harmadik konyakot rendelte magának, Simo meg a második sört.
– Ugye, hogy jobb itt – mondta Ilkka elégedetten, vöröslő arccal.
Simo rábólintott. A moraj hol felerősödött, hol alábbhagyott körülöttük. Súlyos volt a levegő, füsttől, ételszagtól terhes. Kattogott a pénztárgép.
– Furcsa, de így van – elmélkedett Ilkka. – Azelőtt azért ittam, hogy kiléphessek kicsit… a valóságból vagy hogy mondjam… Most meg azért, hogy visszakerüljek bele… Érted?
Simo bólintott, és belekortyolt a langyos, habzó sörbe. Fehér bajusz rajzolódott a szája köré. Ilkka felröhögött, és megcsapkodta a vállát:
– Nem értesz te semmit, cseszd meg!
– De igenis értek – sértődött meg Simo.
Ilkka hosszan legeltette rajta alkoholtól kába tekintetét. Bársonyos volt a szeme, bőre lángolt.
– Klassz srác vagy te Simo, én mondom neked – mondta vigyorogva.
Simo fülig pirult.
– Te is…
– Na ja – Ilkka közelebb hajolt.
[- -]
– Egyszer majd csinálunk egy komoly bulit mi ketten, te meg én – suttogta.
Simo nekibuzdulva helyeselt. Arca lángba borult.
– Például mit?
– Hát valamit – legyintett Ilkka. – De előbb még nőnöd kell.
(Pirkko Saisio: Betonéjszaka. Budapest: Polar, 2007, 70–72.)
Születési év:1955
Műfajok:próza, líra, szakfordítás, szakirodalom
Északi munkanyelvek:FIN
// Eyvind Johnson: Rózsák és lángok. Budapest: Európa, 1976
// Henrik Ibsen: Drámák 1-2. Budapest: Magvető, 2001, 2003
// Ingmar Bergman: Munkanapló 1-2. Budapest: Scolar, 2020, 2021
Emlékeztető
Ebben az álomjátékban a szerző folytatja azt, amit a Damaszkusz felé című korábbi álomjátékában megkezdett: megpróbálja utánozni az álom összefüggéstelen, de látszólag logikus formáját. Minden megtörténhet, minden lehetséges és valószerű. Idő és tér nem létezik; valamilyen jelentéktelen valóságtöredékről elrugaszkodva a képzelet kibomlik, és emlékek, élmények, kósza ötletek, képtelenségek és rögtönzések szálait összesodorva új szövetet sző.
A szereplők széthasadnak, kettéosztódnak, megkettőződnek, elpárolognak, összesűrűsödnek, szétáradnak, egyesülnek. Egyetlen öntudat azonban föléjük emelkedik: az álmodóé. Számára nem léteznek titkok, következetlenségek, aggályok, törvények. Nem ítél, nem ment fel, csupán elbeszél; és mivel az álom legtöbbször fájdalmas és csak igen ritkán vidám, az elbeszélés tekervényes útján mindenkit valamiféle szomorúság és részvét kísér. Az álom, a szabadító gyakran megkínozza az embert, ám éppen amikor a fájdalom a leghevesebb, eljön az ébredés, és a szenvedőnek a valóság vigaszát nyújtja. s bármily gyötrelmes legyen is ez a valóság, az ébredés pillanatában, az álom gyötrelmeihez képest élvezetet jelent.
(August Strindberg: Álomjáték. Budapest: Európa, 1980)
Születési év:1947
Műfajok:próza, dráma
Északi munkanyelvek:SE, NO, DA
// Malin C. M. Rønning: Mintázatok. Budapest: Polar, 2023.
// Knut Hamsun: Az élet szava. Észak 10 (2) 2021, 63–66.
Első regényfordításom Malin C. M. Rønning Mintázatok c. regénye volt, amely gyermeki szemszögből beszéli el egy elhanyagoló család történetét. Az utalásokból kibontakozó családtörténet legalább annyira szól az elbeszélő kislányról, mint édesanyjáról. Az elbeszélés tömör nyelvezete ellenére sodró, elemző módon olvashatunk a kislány érzéseiről és érzéki megéléseiről. Fordítóként törekedtem arra, hogy megtartsam a különleges légkört, amelynek magam is a hatása alá kerültem.
Vettem egy nagy levegőt és visszatartottam a lélegzetemet. Becsuktam a szemem, csak résnyire nyitottam ki újra. Szempilláimon átszűrődött a fehér napfény. Elnehezült a testem, megmerevedtem, a földre lehetett taszítani, de képtelenség lett volna elmozdítani onnan. Ekkor olyat tettem, amit még sosem próbáltam: fellazítottam a bőrömet, a húsomat, a csontjaimat és beleolvadtam a nyírfa törzsébe. Többé nem voltam ember. Állat sem voltam. Belesimultam a fába, egészen a törzs belsejébe olvadtam, közben az évgyűrűimet számoltam. Öreg fa voltam. A törzsből a gyökereken keresztül szabadultam ki, éreztem, hol érek a föld alá, ahova már nem ér el a napfény. A legvastagabb gyökér volt a fa főütőere, tövében üreget találtam, amibe be is láttam. Száraz fűvel bélelt odú volt benne, amiben ott volt az a gyapjúkesztyű, ami tavaly télen esett ki az iskolatáskámból. Egy alom újszülött patkány feküdt rajta. Öt kispatkány. Halványrózsaszín, csupasz és vak állatok. Az anyapatkány is ott feküdt, kicsinyei körülötte kúsztak-másztak, ő pedig szoptatta őket. Ráeszméltem, hogy ezek szerint a patkányok idetaláltak a városból. Hamarosan odaérnek hozzánk. Felfalják a házunkat, ha a közelébe kerülnek.
(Malin C. M. Rønning: Mintázatok. Budapest: Polar, 2023, 137–138.)
Születési év:1998
Műfajok:próza
Északi munkanyelvek:NO
// Urmas Vadi: A faférgek. In Urmas Vadi Breviárium. Budapest: Észt Intézet–Pluralica, 2020.
// Mart Kivastik: Amikor a legkevésbé várod. In Mart Kivastik Breviárium. Budapest: Észt Intézet–Pluralica, 2017.
// Andrus Kivirähk: Kesztyű elnök úr. Apa zoknija. A kaka és a kikelet. In Andrus Kivirähk Breviárium. Budapest: Észt Intézet–Pluralica, 2011.
A kortárs versfordítások. Amikor már napok óta gondolkodom egy szövegen, és a munkahelyi megbeszélések és határidők között időnként támadt csendben sikerül addig forgatgatni a szavakat a fejemben, míg megérzem a vers irányát, felismerem a hangszínét, és kivehetővé válik a sorok mögötti táj. Később átpasszírozom ezeket a sejtéseket a szöveggel szerzett filológiai tapasztalatok szűrőjén és igyekszem úgy beledolgozni a fordításba, hogy az, ami az eredetiben benne van, torzítás nélkül eljusson az olvasóhoz. Ez a passzírozás a kedvencem.
úgy jöttek a szájából a szavak, ahogyan a víz zuhog a legmagasabb
vízesésekből. úgy jöttek a szájából a szavak, ahogyan a felbőszült
heringraj üldözi az orkát. a világnak ezzel vége,
most minden fordítva van. minden félbehagyott gondolat, minden
elfojtott gondolat, minden gondolat, melyek még csak színt
sem kaptak … minden gondolat, a szavakról nem is beszélve. valóban:
a szavakról nem is beszélve, nem is beszélve a szavakról.
(Jüri Kolk: a nő, aki beszélt. 1749 online.)
Születési év:1988
Műfajok:líra, próza, dráma, gyerekirodalom, film
Északi munkanyelvek:EE
// Hannu Luntiala: Az utolsó üzenetek. Budapest: Kossuth, 2008.
// Leena Krohn: Hotel Sapiens. Budapest: Typotex, 2015.
// Selja Ahava: Az égből leeső dolgok. Budapest: Typotex, 2017.
Szerencsére olyan könyveket fordíthattam le, amelyeket kifejezetten kedveltem. Köztük kedvenc finn írónőm, Leena Krohn egyik legjobb művét, a Hotel Sapiens című regényféleséget.
– Ön is a Természetfilozófiai Társaság ülésére tart?
– A rododendronokat jöttem megcsodálni – válaszoltam. – Nem ismerem ezt a társaságot.
– Bizonyára tudja, hogy a rododendron és az azálea mérgező növények. Nagyon mérgezőek.
– Valóban? – kérdeztem. – Nahát!
Nem kívántam az orrára kötni, hogy virágárusként ezek bizony nem ismeretlen dolgok a számomra. Semmi mást nem akartam, mint egy kicsit elüldögélni magamban anélkül, hogy mások locsogását kelljen hallgatnom.
– Halálvirágok – folytatta. – Halálvirágok.
Elkezdtem alaposabban szemügyre venni a férfit. Ünneprontó volt, és nagyon különösen nézett ki. Sápadt bőre már-már zöldben játszott, testalkata visszataszítóan sovány és hórihorgas volt, hosszú ujjai zöld spárga szárára emlékeztettek, és ahogy mozgatta őket, úgy tűnt, mintha egyáltalán nem lenne bennük ízület.
– De hát olyan jólesik gyönyörködni bennük – vetettem oda könnyedén.
– Bizony. Gyakran a legszebb virágok a legmérgezőbbek – mondta. – Hogy miért van ez így, az itt a kérdés. Ilyen és ehhez hasonló dolgokról beszélgetünk a Természetfilozófiai Társaságban. Különben tudta, hogy manapság az erdők gyorsabban nőnek, mint valaha? A szén-dioxid miatt.
(Leena Krohn: Hotel Sapiens. Budapest: Typotex, 2015, 132.)
Születési év:1979
Műfajok:próza
Északi munkanyelvek:FIN
// Marta Breen–Jenny Jordahl: Nagyszerű nők – A feminizmus rövid története. Budapest: Cser, 2019.
A Nagyszerű nők – A feminizmus rövid története című könyv egy izgalmas és hiánypótló kiadvány a hazai gyerek- és ifjúsági irodalmi piacon. A könyv a kezdetektől a #metoo-mozgalomig bemutatja a feminizmus lényegét és céljait, szuper illusztrációkkal. Néhol ironikus és vicces, máskor szívszorító részekkel izgalmas bevezető a nőtörténelembe, az egyenlőségért folytatott küzdelembe és a feminizmusba.
MELYIKŐTÖK MALALA?
Sajnos nem minden halad a jó irányba. Több országban a hatalomra került vallási fanatikusok még a már kivívott jogokat is megvonták.
Afganisztán, 1965 – Afganisztán, 2015
Sokkal több lány járhat iskolába, mint néhány évtizeddel ezelőtt, de sokaknak még mindig harcolniuk kell az oktatáshoz való jogért. Most elmondom az én történetemet, nem azért, mert annyira egyedi, hanem éppen azért, mert nem az. Nagyon sok lány története ez.
Malala Youssafzai, sz. 1997
Amikor a 17 éves Malala Yoursafzai megkapta a Nobel-békedíjat 2014-ben, ő volt a valaha volt legfiatalabb díjazott. A története szülővárosában, Mingorában keződött, Pakisztán északi részén. Apja, a tanár és költő Ziauddin azt akarta, hogy a lánya részesüljön oktatásban. Arra tanította, hogy mindig lépjen fel az igazságtalansággal szemben. 2007-ben a tálibok bejutottak abba a völgybe, ahol a család élt. Kemény törvényeket és szabályokat hoztak, és a lányoknak megtiltották az iskolába járást. A tálibok elpusztították és felgyújtották a környék lányiskoláit. Malala blogolni kezdett arról, hogyan változtak meg a dolgok a szülővárosában. Kritikával illette a tálib rezsimet, és a lányok iskolába járáshoz való jogáért kampányolt. Naplóját névtelenül jelentették meg a BBC weboldalán. Amikor a tálibok rátaláltak a blogjára, megfenyegették őt. De Malala nem hagyta magát megfélemlíteni. 2012-ben egy októberi napon buszon utazott hazafelé, a tálibok hatókörén kívül eső lányiskolából. A buszt egy csoport tálib katona állította meg.
Melyikőtök Malala?
(Marta Breen–Jenny Jordahl: Nagyszerű nők – A feminizmus rövid története. Budapest: Cser, 2019, 104–110.)
Születési év:1978
Műfajok:gyerek- és ifjúsági irodalom
Északi munkanyelvek:NO
// Bengt Pohjanen: A Csempészkirály fia. Kolozsvár: Koinónia, 2011.
// Bengt Pohjanen hét verse (meänkieli nyelvről). Helikon 20 (15), 2009, 533.
// Juha Seppälä, Saila Susiluoto és Markku Pääskynen versei. EX Symposion (48), 2004.
Bengt Pohjanen valamennyi meänkieliül írott művének a fordítása nagy öröm és ugyanakkor kihívás számomra, legyen szó prózáról vagy líráról. A csempészkirály fia című önéletrajzi regénye azonban különösen közel áll hozzám. Erdélyi magyarként belülről értem és érzem azt a kisebbségi univerzumot, amelyet Pohjanen leír, és amelynek bemutatásában egymással ötvöződik a zseniális humor, a kegyetlenül őszinte önvallomás és a tények objektív felvillantása. Nem véletlen, hogy épp ezt a regényt választottam ki, amikor elhatároztam, hogy bevezetem a magyar olvasókat a meänkieli kultúrába.
Egy hétre rá megjön a svéd nyelvű pap, Åberg, szegény, aki vegetáriánus és megtanult helyesen finnül beszélni, amitől az emberek majd megzavarodnak, úgy lelkendeznek és csodálkoznak. Az még rendben van, hogy gizgazokat eszik, benne van a Bibliában is, mikor Isten embere, Mózes azt mondja, hogy a gyengék káposztát esznek, de hol van az megírva a Bibliában, hogy a svéd nyelvű megérdemli a mennyek országát, pláne ha a keresztneve Kuno. De megtanult finnül, és így szinte már kereszténnyé is vált. Ez a jelenség megfoghatatlan, furcsa és olyan ritka, mint a fehér holló.
Anyám éppen rieskát süt, árpalisztből készült lepényt, amikor Åberg váratlanul beállít hozzánk. Finnül keresztel meg. Engem igazi finn nyelven keresztelnek, bár a hangzása svédes. Az emberek természetesen lopva vigyorognak, ahogy Åberg eregeti a szavakat egymás után, de hát ez van: finn szavak potyognak a szájából, még ha ummikko is. Kicsit olyan, mintha a cselédlány a bikát próbálná megfejni.
A pap még prédikál is finnül. Ezúttal nincs könyve, amiből felolvasson. Szabadon beszél, és ilyenkor persze bizonyos dolgok jelentése elmozdul. Elfojtott kuncogás hallatszik, amikor azt mondja például, hogy „a Szentlélek vizel a mennyekbe”. Persze azt érti ezen, hogy a „Szentlélek visz el a mennyekbe bennünket.” De hát ki az, aki tökéletes? Ebből látszik, mennyire fontos a nyelv. Ha egy hangot kicsit másképp ejtünk, azonnal hiba esik a tanításba. Isten a helyesen megnyújtott betűkben lakik.
(Bengt Pohjanen: A Csempészkirály fia. Kolozsvár: Koinónia, 2011, 35–36.)
Születési év:1967
Műfajok:próza, líra
Északi munkanyelvek:FIN, meänkieli
// Rauni Magga Lukkari, Inger-Mari Aikio-Arianarick: Örökanyák, világlányok. Budapest: KRE/L’Harmattan, 2017. [társfordító]
// Sara Margrethe Oskal: A díszes társaság; Nagyi. In Szerencsefia. Kortárs számi drámák, szerkesztette Domokos Johanna. Budapest: Napkút, 2017.
Rauni Magga Lukkari: Árbeeadni c. kötetében megjelent versek számomra különleges bizonyítékai annak, hogy az esetleges földrajzi távolság és a kulturális különbségek ellenére is univerzális emberi megtapasztalások kötnek össze mindannyiónkat. Ezek a versek éppen ezért egyszerre távoliak és közeliek. Megtiszteltetésnek tartom, hogy részt vehettem a fordításukban, különleges élmény volt néhány évvel később személyesen is megismerni a számi költőnőt.
„A boldogság
egyedül jön
éjszaka
Csendesen
lefekszik
mellém”
„Édesanyám igazán
a természet gyermeke volt
Szinte semmit nem
pusztított el
Mire is vágyott
párszor
motorcsónakkal
elmenni a templomba
Összvissz
harminc
kilométernyi
benzinnyom
maradt
a folyón”
(Rauni Magga Lukkari: A boldogság. In Rauni Magga Lukkari–Inger-Mari Aikio Arianaick: Örökanyák, világlányok. Budapest: KRE/L’Harmattan, 2017, 51; 54.)
Születési év:1982
Műfajok:líra
Északi munkanyelvek:FIN, SMI
// Riikka Pulkkinen: Igaz. Budapest: Gondolat, 2013.
// Riikka Pulkkinen: A lehetséges világok legjobbika. Budapest: Gondolat, 2019.
// Laura Lindstedt: Oneiron. Budapest: Scolar, 2017.
Laura Lindstedt: Oneiron
Ez egy elég összetett mű, sokféle műfaj és stílus keveredik benne. A témája sem könnyű: hét nő a halál előtti „ürességben” próbálja megfejteni, hogy jutott ide. Bár a szerző finn, a mű egyik szereplője sem az: a hét nő mind más-más nemzetiségű, és nagyon különböző karakter, különböző életutakkal: van köztük zsidó éhezőművész, osztrák tinilány, afrikai modell, francia mintafeleség, orosz alkoholista, holland rákbeteg, és brazil szívátültetett. És az én kedvenc szereplőm éppen ő volt, Rosa Imaculada, a szegény brazil szívátültetett anya: az ő története ugyanis igencsak emlékeztetett egy brazil szappanoperára, mind témájában mind stílusában. Ezért nagyon érdekes feladat volt a fordítása.
Azok a napok egyetlen, sugárzóan forró tölcsérként élnek az emlékeimben. Jégkása, séta a folyóparton, építkezések, és egy kis felfrissülés Nyugat-Berlinben, a KaDeWe áruház játékosztályán. Valami emléket is szerettetek volna, Annabella egy macit kapott, te pedig egy nyuszit.
Hintázás, sétálás kézen fogva, mindkét oldalamon egy picike kezecske, nyafogás, szomjúság, szívószálas üdítők, vízhólyagok a lábujjakon, órák a strandon, örömteli sikkantások, esténként pirosló arcocskák és mély álom, amelybe úgy zuhantatok bele, mint akiket kiütöttek. Emlékszem, mindig elfoglaltuk az egész járdát, két felnőtt és két gyerek.
Boldog napok voltak. Később bizonyos pillanatokban – a nyári szaunázások idején, a téli reggeleken, amíg a többiek aludtak még, sífutás közben a tavaszi erdőben, az előző esti edényeket mosogatva egy buli után – gyakran felbukkant bennem egy-egy emlékfoszlány azokról a berlini napokról. Megpróbáltam visszaemlékezni az összes szóra, az összes gesztusra, az összes ételre, amit ettünk, az összes fagyira és kávéra, a fecskékre a háztetők felett, a fűre a parkban, amely már kiszáradt, a lesült lábszáratokra és a nevetésetekre, amely felszállt a hársfák fölé, el a fecskék szárnyán fogócskázás közben. Esténként az ég már besötétedett és elnehezült a közelgő ősz előtt. Nem voltam tudatában, mennyire boldog vagyok; hol szomjas voltam, hol unatkoztam, hol elegem volt a szabadságból és a semmittevésből. Türelmetlen voltam, honvágyam volt. Ostoba voltam. Minden, ami igazán értékes volt számomra, ott volt a szemem előtt, még egy kis ideig.
(Riikka Pulkkinen: A lehetséges világok legjobbika. Budapest: Gondolat, 2019, 264–265.)
Születési év:1978
Műfajok:próza, líra, dráma, krimi, gyerek- és ifjúsági irodalom, film, szakirodalom, szakfordítás
Északi munkanyelvek:FIN
// Jonas Hassen Khemiri: Apazáradék. Budapest: Európa, 2019.
// Astrid Lindgren: Oroszlánszívű testvérek. Budapest: Móra, 2018.
// Hjalmar Söderberg: Doktor Glas. Budapest: Polar, 2008.
Jonas Hassen Khemiri svéd szerzőtől a Montecore című regény a legkülönlegesebb fordításom. Mivel a humor forrása, hogy az észak-afrikai narrátor maga birkózik a svéd nyelvvel, és mindenféle kreatív nyelvi megoldásokat használ, gyakorlatilag több száz oldalnyi nyelvi humort kellett átültetni magyarra.
Születési év:1972
Műfajok:próza, krimi, gyerek- és ifjúsági irodalom, ismeretterjesztő
Északi munkanyelvek:SE, NO
// Karl Ove Knausgård: Harcok (Harcom 6.) Budapest: Magvető, 2020.
// Jón Kalman Stefánsson: A halaknak nincsen lábuk. Budapest: Typotex, 2018.
// Jaan Kaplinski: A jég és a Titanic – A jég és a hanga. Budapest: Korona, 2003.
Sok kedvencem van, nem volna igazságos egyetlenegy művet kiemelni, inkább példálózva néhány szerzőt sorolnék fel, akiket nagyon nagyra tartok: Lars Saabye Christensen, Jaan Kaplinski, Andri Snær Magnason, Jón Kalman Stefánsson, Jussi Valtonen.
A nap zöld, és legördül a meredek hegyoldalon a nőkhöz, akik a parton várják, és feldobják a hajóra. Jön még több is. Lezúdul egy nagy adag zsíros, zöld nap, és Arnold fent áll a magasban, a kaszával a kezében, nemsokára tizenkét éves lesz, de a kasza még túl nagy neki, majdnem kétszer akkora, mint ő, és Arnold látja, hogy a fű csak meghajlik a kasza keskeny éle alatt, nem sikerül belekapnia, bármennyire próbálja is, márpedig derekasan próbálja. Csak fésüli a füvet, amely azonnal felegyenesedik, amint átment rajta a kaszával, fésüli a hajat a sziget meredek fején, amely kikandikál a tengerből, hogy körülnézzen ennek a szélfútta világnak a legszélén. Arnold a földhöz érinti a kasza élét, szikrákat vet, amint eltalál egy követ, Arnoldot már-már a sírás kerülgeti, de nem sír, inkább nevet, és felnéz a tágas égboltra, hallja a többi kasza fürge suhogását és a lába mellett elgördülő zöld napot, hallja a zavarodott sirályok rikoltásait, csak köröznek a halászok fölött, akik ma nem a hálóikat vonják be, hanem inkább szédült kaszások, kaszálják a termékeny, guanós talajon sűrűn, buján növő füvet azokon a fátlan kis szigeteken, amelyeket a fagy és a tenger megtépázott és úgy hagyott itt, mint a teremtés morzsálódó maradékát. Arnold a kaszára támaszkodik, és nem kell nyújtózkodnia, hogy lásson, mindent lát, akármilyen kis növésű is, látja a világot, és a világ nagyobb, mint amekkorának el tudja képzelni, a világ túlnyúlik azon, ameddig a szem ellát, mert a látóhatár belóg elé, olyan messze, ameddig senki sem tud elevezni, Arnold mögött pedig ott magasodnak a kék párába burkolózó hegyek, a hegyek mögött pedig több mint ezerlelkes városok vannak, ahol a templom tornya magasabb a postahajó árbócánál és a villanypóznáknál is. Arnold leül, mivel úgy is ugyanolyan jól lát. Nem sír, nevet, és meghallja a partról a nők kacagását is, Aurora, az anyja, felinteget neki, mielőtt elkap még egy értékes ajándékként átkötözött zöld napot, apja pedig valamivel odébb dolgozik, kaszája izzva suhan át a füvön, mélyen és alacsonyan vág.
(Lars Saabye Christensen: A féltestvér. Budapest: Gondolat, 2015, 105–106.)
Születési év:1975
Műfajok:próza, dráma, krimi, film, gyerekirodalom, szakirodalom, szakfordítás (és némi líra)
Északi munkanyelvek:EE, FIN, IS, NO, SE
// Tomas Espedal: A művészet ellen – A természet ellen. Budapest: Typotex, 2018.
// Karl Ove Knausgård: Harcom 1–2. Budapest: Magvető, 2016–2017.
// Herbjørg Wassmo: Dina vagyok. Budapest: Scolar, 2014.
Nem feltétlenül a kedvencemet szeretném megemlíteni, azonban kétségkívül Karl Ove Knausgård hatkötetes regényfolyama első két darabjának fordítására vagyok a legbüszkébb. Nem volt egyszerű feladat, ugyanis hatalmas szakmai kihívást jelentő, kifejezetten nehéz nyelvezetű, gyakran esszéisztikus stílusú és nem utolsósorban olykor lelkileg is megterhelő szövegekről van szó.
A szív számára az élet egyszerű: ver, ameddig bír. Azután megáll. Előbb-utóbb egy szép napon magától felhagy lüktető mozgásával, és a vér a test legmélyebben fekvő pontja felé áramlik, hogy ott egy kis medencébe gyűlve kívülről sötét és nyirkos tapintású foltot hagyjon az egyre fehéredő bőrön, miközben a testhőmérséklet csökken, a végtagok megmerevednek, és a belek kiürülnek. Az első órák ezen változásai olyan lassan és olyan bizonyossággal zajlanak, hogy van valamiféle szertartásszerűség bennük, mintha az élet szigorú szabályok, egyfajta gentlemen’s agreement szerint kapitulálna, amelyet a halál képviselői is betartanak, miközben folyvást arra várnak, hogy az élet visszavonuljon, ők pedig hozzáfoghassanak az új terület inváziójához. De akkor már visszavonhatatlanul. A test belsejében szétszóródó hatalmas baktériumseregeket semmi sem tartóztathatja fel. Ha csupán néhány órával korábban próbálkoztak volna, nyomban ellenállásba ütköznek, most azonban minden elcsendesedik körülöttük, és feltartóztathatatlanul nyomulnak egyre mélyebbre a nedves sötétségben. Elérik a Havers-csatornát, a Lieberkühn-mirigyeket és a Langerhans-szigeteket. A Bowman-tokot Nephroszban, a Clarke-oszlopot spinalisban, Mezenkephalon feketeállományát. És elérik a szívet. Még mindig ép, de már megfosztva a mozgástól, amelyre az egész konstrukciót tervezték, furcsán elhagyatottnak hat, akár egy gyártelep, amelyet a munkásoknak kapkodva kellett kiüríteniük, mindenfelé az erdő sötétjétől sárga fényükkel elváló, mozdulatlan járművek, üresen álló barakkok, a drótkötélpálya csilléi megrakodva függenek a hegyoldalban.
(Karl Ove Knausgård: Szerelem. Harcom 1. Budapest: Magvető, 2017, 7.)
Születési év:1976
Műfajok:szépirodalom, gyerek- és ifjúsági irodalom, krimi, ismeretterjesztő
Északi munkanyelvek:NO, DA, SE
// Alexandra Salmela: Zsiráfmama és más agyament felnőttek. Budapest: Scolar, 2016.
// Mirkka Rekola versei. In Észak 2 (2), 2019, 52‒57.
// Katri Vala versei. In Parnasszus 26 (1), 2020, 103‒105.
A legjobban Mirkka Rekola verseit szeretem. Pársoros, tömör, néhány tájelemmel vagy absztrakt képzettel dolgozó versei a világ kétosztatúságát, az ellentétek feloldhatatlanságát, nyelvi leképezhetetlenségét tükrözik. Narratív, utazási élményekből táplálkozó versei nagyobb egységekbe illeszkednek, vizuális elemekkel kombinálódnak. Az anya betegségének, elveszítésének traumája, az idősíkok átjárásának élménye bizonytalan lebegést ad a szövegeknek.
Mirkka Rekola
[Egy valaha virágzó város…]
Egy valaha virágzó város
ledőlt falai, törött,
földbe süllyedt oszlopai,
s ott a lejtőn az anyám,
összetöpörödve vár a romok mellett,
míg én ide-oda sétálgatok ebben
az oszlopcsarnokban, hogy elvigyem őt enni valahová:
a legjobban azokat a teraszokat kedveli,
melyeknek a teteje csupa viruló növény.
[Tengeristenanya]
Tengeristenanya.
Szemében mindig ott van fia, a hold.
Ha belenéz a szemedbe, a tengert nézi.
[Egy oszlop, amely kiemelkedett…]
Egy oszlop, amely kiemelkedett elém a tengerből
mikor rád találtam
hetekig jártam a vízszínű várost
de hol voltak a szemeid
hogy nem láttam
hol a kezeid egymásba gabalyodva
minden
nem voltak már karok tekeredni köré
nem voltak lábak odalépni hozzá
(La Dame à la Licorne)
Nem nézném ezt a faliszőnyeget, ha nem lenne
előttem a fal, ezeket a színeket, fákat,
virágokat, apró állatkákat, nem nézném
azt a nőt, a távoli képet, az oroszlánját
és az egyszarvúját, akinek ő tisztán
a tükre szeretne lenni,
mikor az út elkezdődik, rohan fölfelé
az öt érzékszerv legfőbb célja irányába.
Ha nem lenne mögötte a fal, az esti ég
sötétkék sátra, az utolsó szőnyeg
ebből a sorozatból, három pici
holdsarló ott a sátor tetején,
nem nézném, hogyan kerül ő most oda,
áll a sátor előtt és átnyújtja,
leteszi azt, amit drágának tartott, az egész útját,
mint hogyha ez lett volna a célja. A mon seul désir,
s nem tudom a nevét, a sátor üres,
mindenki azt hiszi, hogy ő majd bemegy.
Épp ez az, amit nem lehet ábrázolni.
Nem megy be. Úgy van kinyitva ott mögötte,
mint egy nő, aki széttárja
a lábait, aki nem megy be, aki maga a sátor.
In Parnasszus 10 (2), 2019, 70‒74.
Születési év:1975
Műfajok:líra, próza, gyerekirodalom
Északi munkanyelvek:FIN
// Majd’ minden szó feledésbe merült. Inkeri finn líra. Szombathely: BDF Uralisztikai Tanszék, 2002. [szerkesztő és társfordító]
// Arvo Valton: Ezer évig hordott engem a fény. Szombathely: NYME, 2008.
// Arvo Valton: Miniatűrök. Szombathely: NYME, 2012.
Mindig az éppen fordított mű a kedvenc.
Születési év:1948
Műfajok:próza, vers
Északi munkanyelvek:EE, FIN + kisebb finnugor nyelvek
// Jaan Kaplinski: Ugyanaz a folyó. Budapest: Európa, 2012.
// Andrus Kivirähk: Ördöngös idők. Budapest: Polar, 2004; Gondolat, 2018.
// Maarja Kangro: 48 óra. In Maarja Kangro breviárium. Budapest: Észt Intézet–Pluralica, 2021.
Aktuális kedvenc: Kätlin Kaldmaa: Izlandon nincsenek lepkék
Szabálytalan regény, megosztja az olvasóit. Van benne próza és vers és mese és játék a fehér lappal és hagyomány és keretfeszegetés és pimaszság és szépség és sok-sok talány.
Örök kedvenc: Andrus Kivirähk: Sári, Samu és a titkok
Ez az a könyv, amelynek végigkuncogtam a fordítását. Elbűvölő, szívhez szóló, vicces, tanulságos. Kicsiket és nagyokat egyaránt megszólít.
Szikrázik a levegő, csillámlik a levegő, zsibong a levegő, vijjog a levegő, zeng a levegő, ragyog a levegő, mintha a mindenkezdet és mindenvég ezüstös világa érkezett volna a földre! Lélekszakadva lapátolnak a gyerekek, térdig, térden felül a szikrázó ezüsttengerben, a csillámóceánban, lábbal a mindennapi halunkban, a mindennapi heringünkben, egyik felől a hullámokat görgető óceán, másik felől a falu a határ, szaporán, fürgén, elsőnek a tenger felől, mielőtt jő a nagy dagály és visszaveszi a magahozta ajándékot, (…), vénségek, öregasszonyok, reszketegek, kaparják a halat, mint hajdanán ifjú korukban, ha a faluba látogatott a hering, kezük elkékült a hidegtől, elgémberedett, felhorzsolódott, mit számít a vér, mit számít a karcolásokba belemaró só, a tengeri madárka eljött, és nem állhat útjába sem hegy, sem ember, ez a nagy szürke ajándéka Eyri népének, és örömmel kell fogadni.
Megérkezett a hering! És nem a tengerre, a hideg, rideg tengerre kell menni érte, hanem maga jött el az emberhez, előszökkent vizes világából, letért a bálnaútról, elkerülte a titkos zátonyokat, és egyenes úton, vagy csak az ég vagy a lenti világ tudja, milyen úton, iderontott Eyri kietlen partjára, egyik elemet a másikra cserélte, elmerült a levegőben, a vízből a földre penderedett! Hej-hej-hej-hej-hej-hejjjj! Ide a vödrökkel, ide a vízmerőkkel, ide a lapátokkal, ide a hordókkal, csebrekkel és dézsákkal, ide a kezekkel és lábakkal és lábakkal és kezekkel, hogy megtöltsék, lekaparják, vízből kikapják, besózzák, megemeljék, gurítsák, cipeljék és hordják! Nem akad most egyetlen lélek sem, aki meg tudná állni, hogy kimaradjon az égi áldásból, a vizes ajándékból, amelyhez foghatót nem hallottak az ősi balladákban, de amiről most új dalok születnek, még mielőtt leszáll az est, körbejár a hosszú vers a szapora kezek mögött, szájról szájra, arcról arcra, kipirult pillanatok mentén születnek az új dalok az örökösen szürke életről és a nagy hork páratlan ajándékáról a nyomorúságos létbe törődött falunak.
(Kätlin Kaldmaa: Izlandon nincsenek lepkék. Budapest: Gondolat, 2019, 69–70.)
Születési év:n. a.
Műfajok:próza, dráma, gyerek- és ifjúsági irodalom, film, szakfordítás
Északi munkanyelvek:EE
// Kim Leine: Kalak. Budapest: Scolar, 2016.
// Ida Jessen: Új idők. Budapest: Typotex, 2019.
// Anne Lise Marstrand-Jørgensen: Hildegard I. Budapest: Typotex, 2015.
Kim Leine: A szellemidéző és a tiszteletes
Az elmúlt évek egyik legjobban megírt dán regénye, nemcsak a történet magával ragadó, de irodalomelméleti szempontból is érdekes olvasmány.
Előrehajol, át a tűz fölött, a lángok átölelik, teljesen körbeveszik, de nem égeti meg magát. Megragad, szorosan tart, és most mindkettőnket körbefonnak a lángnyelvek, nem érzem. Rettenetes fáradtság kerít hatalmába, és semmi másra nem tudok gondolni, mint az alvásra. Valami meleget és nedveset érzek az arcomon, mintha nyálkás víz folyna végig rajta, de nem tudom, mi az, valamit mormol, egy pogány varázsigét, nagyon megnyugtató, felmelegít, és biztonságban érzem magam, pedig nem akarom, úgy érzem magam, mint egy gyermek az anyja karjában. Érzem, hogy hányok, mindent kiadok magamból, testem görcsösen reszket, ő pedig még mindig magához szorít és mormol. Ez a motyogás ringat álomba.
⠀Amikor felébredek, még mindig meztelen vagyok. De már nem fázom. Rénszarvasbőrön fekszem a tűz közelében. Bizonyára sokáig aludtam. Olyan érzésem van, mintha vasárnap lenne: a nap besüt az ablakon, semmi dolgom, egyszerűen fekve maradhatok, és egész délelőtt lustálkodhatok, figyelhetem a tovasikló fényt. Elhagy az erőm. Tekintetem az egyetlen, amit hajlandó vagyok megmozdítani, körbehordozom a mezőkön. Ott van a feldarabolt fóka. Ott van a holló, a véres beleket szaggatja, dühösen csapkod a szárnyával, és helyzetet változtat. A felhők lassan úsznak az égbolton. És ott van a gyilkosom, a megmentőm. Felsőteste csupasz, a tűzbe bámul.
(Kim Leine: A szellemidéző és a tiszteletes. Budapest: Scolar, 2019.)
Születési év:n. a.
Műfajok:próza, krimi, szakirodalom, szakfordítás
Északi munkanyelvek:DA
// Jo Nesbø: A birodalom. Budapest: Animus, 2020.
// Søren Sveistrup: A gesztenyeember. Budapest: Partvonal, 2019.
// Jussi Adler-Olsen: A 2117. áldozat. Budapest: Animus: 2020.
Nem tudnék semmit sem kiemelni a munkáim közül.
Május végén Hellénél szklerózis multiplexet állapítottak meg. Nem egészen tudtam, ez mit jelent, de Helle megkönnyebbültnek tűnt, aminek örültem.
– Már azt hittem, meg fogok őrülni – közölte. – A fejbőröm lángolt, hangyák futkároztak a lábamban, és amikor léptem, mintha vattán jártam volna. De most már jobban vagyok, szóval nem kell aggódnod.
⠀Így aztán nem is aggódtam. A nagyi ellenben igen. Azt suttogta, Helle akár tolószékbe is kerülhet, és ugyan lehalkította a hangját, Helle mégis meghallotta a konyhából, ahol éppen kávét főzött. Berohant hozzánk a nappaliba, és táncra perdült, hogy mutassa, még soha nem volt ennél jobban. Elnevettük magunkat a nagyival. Helle szoknyájának a szabása egy kerek napra emlékeztetett. A ruhadarab fellebbent a szinte mozdulatlan, pipaszár lábáról, szóval táncnak nem igazán lehetett volna nevezni, amit előadott, de a demonstratív lelkesedésének nem lehetett ellenállni. Csatlakoztam hozzá, és én is táncot lejtettem, de a nagyi ekkor elsírta magát.
– Hogyan fogsz kijárni az erdőbe, ha tolószékbe kerülsz? – szipogta.
– Hagyd abba! – felelte Helle dühösen. – Nem kerülök tolószékbe. Ne beszélj butaságokat, anya! – Azzal átölelte a nagyit, amire még hevesebb zokogás volt a válasz.
(Sissel-Jo Gazan: Tintagomba. Budapest: Jaffa, 2020, 329-330.)
Születési év:1980
Műfajok:próza, dráma, krimi, gyerek- és ifjúsági irodalom, film, szakirodalom, szakfordítás
Északi munkanyelvek:DA, NO
// Árni Ibsen: Mennyország. In Őszi álom – mai skandináv drámák. Budapest: Európa, 2002.
// Christian Lollike: Dogville (színpadi változat), 2009.
// Jonas Gardell: Jegesmedvék. In Jegesmedvék – Kortárs svéd drámák. Budapest: Napkút, 2012.
Nehéz kérdés, mert a lefordított novellákat mind én választottam, csak a saját ízlésemre hagyatkozva. Nem felkérésre fordítottam őket. Olyanokat választottam, amiket mint író magam is szívesen írnék vagy írtam volna. Íróként is az egyik legkedvesebb mesterem a norvég Kjell Askildsen, mert minimalista groteszksége rokon az enyémmel. Ezért legyen, mondjuk, A tor (Gravøl) című novellája a kedvencem. (Az irodalom visszavág folyóirat 2000-es őszi-téli számban jelent meg.)
Knut Ødegård
Iskarióti Júdás
(részlet)
1.
Egy félreeső helyről jött, a júdeai Kariótból,
ahol egy ivóhely – mint síró szem a homokviharban –
tartott életben néhány nyikorgó, szamár húzta kordés
gazdát. Profetikus szavak érkeztek
egy imaházból, melyet türelmesen építettek homokból s enyvből, hogy ellenálljon a fekete
szélnek, amely csak úgy jött, majd elült Kariót fölött, fullasztó volt,
mint a Holt-tengerről jött óriási, haldokló madarak verdeső szárnya –
de néha a szél visszatartotta lélegzetét, és az ivóhely – holmi kutacska – szeme
világosan látta odafönt a hömpölygő csillagképeket éjszaka a fekete
óceánban. Aztán a falu reggel életre kel, a nap
még a holtakat is melengeti a temetőben, és fiatal nők
tűnnek elő a homokbefútta házakból, mellük tejtől súlyos,
és vizet húznak a kútból. Megmosdatják és bekenik Kariót legifjabb
zsidó lakosait a jó szellőben. Aztán a szél feltámad megint
és profetikus szavak szállnak föl, hogy találkozzanak e széllel, mely öregebb,
mint a világ, a semmiből jön, és a semmibe
tart, és e homokszemekből több van, mint égen a csillag,
amikor az Úr megengedi, hogy megszámoljuk őket, több, mint az összes csapás,
amit az Úr választott népének el kell viselnie: sáskákat és skorpiókat
végtelen vándorlásaink során a pusztában, és Róma hitetlenek alkotta légióit
és a táj vibrálni kezd a perzselő sivatagi szélben
Kariót fölött.
Dávid házából származott, s így távoli
rokona volt annak, akit később Messiásnak hívtak.
Azokban a napokban történt, hogy megjelent Augustus
császár rendelete, miszerint mindenkit az égvilágon össze kell írni
egy népszámlálás során, és ment mindenki a maga városába
gyalog, szamárháton vagy kordén, hogy összeírassék.
Simon felment Kariótból Dávid városába,
Betlehembe, feleségével, Judittal együtt,
aki várandós volt, és az asszony leányával, aki
egy idegen katonától fogant. A katona is a széllel jött.
De úgy esett, hogy amíg ott voltak, eljött az ideje
a szülésnek.
És életet adott fiának, az elsőszülöttnek, bebugyolálta
és egy jászolba fektette, mivel nem akadt szoba számukra
a fogadóban.
Volt néhány pásztor kint a földeken,
őrizték éjjel a nyájaikat. Azt mondták, egy angyal
állt meg előttük, és az Úr dicsőségének fénye ragyogott
köröttük, és megrémültek.
És az angyal így szólt: „Ne féljetek!
Mert nagy örömöt hirdetek nektek,
és az lesz az egész népnek.
Ma megszületett nektek a megváltó, Krisztus, az Úr,
Dávid városában.”
És Judit látta, hogy a pásztorok bejönnek az istállóba,
de egy másik jászolnál állnak meg: a „názáreti József
és Mária” neveket hallotta, míg első, újszülött fiát
feltartotta a pásztorok fekete hátának.
Júdás így nézett bele először Jézus szemébe
a csecsszopók homályos, életlen pillantásával –
mint amikor valaki kútba bámul. /…/
(In Hangok és látomások. Válogatott versek. Budapest: P’ART, 2013, 65-67.)
Születési év:1962
Műfajok:dráma, próza, líra
Északi munkanyelvek:SE, DA, NO
// Jostein Gårder: Sofie világa. Budapest: Pesti Szalon, 1995.
// Morten A. Strøknes: Tengerkönyv. Budapest: Jelenkor, 2018.
// Linn Ullmann: Mielőtt elalszol. Budapest: Scolar, 2000.
Ida Hegazi Høyer: Bocsáss meg.
A regény egy találkozás és az abból kifejlődő szerelem története. Erősen megírt, kemény, valós és hihető szöveg. Költői, akár egy ballada. Sodró és zaklatott, akár egy kézikamerával forgatott film. A szöveg maga a tökéletes anti-lányregény, egy szerelem tragikus története, mely magában rejti a pszicho-thriller műfaji sajátosságait is. Fordítani nem csupán nyelvileg jelentett kihívást, de fizikailag is. Rosszul éreztem magam, meggyötörte a lelkem, és az a gyanúm, hogy mindenki átmegy ezen a folyamaton, aki elolvassa. Hiszen ez volt az írói szándék.
Azonnal összeköltöztünk, kibéreltünk egy kétszobás lakást a városban, egy park mellett. Alig tudtam valamit rólad. Ahogy te is alig tudtál valamit rólam. Úgy tűnt azonban, egyikünket sem érdekli különösebben, hogy valójában idegenek vagyunk egymásnak. Reggelente kipréseltük az utolsó csepp örömöt az éjszakából. Esténként összebújtunk a jövő reményében. Körbe akartuk utazni a világot egy vitorlással, álmodoztunk, akár a kamaszok, különleges emberekké akartunk válni, de közben nekem munkába kellett járnom, neked pedig be kellett menned az egyetemre, de viseltem a gyűrűdet, még akkor is, ha fájt, azzal aludtam, zuhanyoztam, dolgoztam, tiltakoztam ellene, de soha nem vettem le. Az összes kiscsoportos gyereken meglátszott a horgász-zsinórod lenyomata. Minden egyes nap, amikor én pelenkákat cseréltem és orrokat töröltem, te egy előadóteremben ültél, filozófusnak készültél. Amikor haza jöttem, érezted rajtam a kisgyerekek szagát. Gyereket akarok, mondtad ilyenkor. […] Szerettem a tárgyaidat. Szerettem, hogy sok van belőlük. Szerettem a gondolataidat. Új környezetet adtál nekem és felnőtt életet. Így éltünk. A veled töltött idő volt a legboldogabb. Az első pillanattól fogva kezdtelek feltérképezni. Elképesztő, titokzatos térképek készültek rólad. Volt például egy szív alakú anyajegy a combod belső részén, egy hatszögű forradás a köldököd felett és egy picike dudor a tarkódon, akár egy aprócska bolygó. […] Telhetetlen voltál. Semmi nem volt elég neked. Feneketlen mélység voltál. Csillapíthatatlan éhség. Elmentünk Párizsba. Elmentünk az IKEA-ba. Bárhol jártunk, mindenütt megtaláltuk a szépséget. Senkinek nem olyan jó, mint nekünk, mondogattuk, bárhol voltunk is, a parkban, az erdőben, a gondolatainkban, a szívünkben. Beköltöztünk egymásba. Kiköltöztünk egymásból. Nincs te és én, hajtogattad, szinte minden nap. Mint valami fogadalmat. Mint valami reklámszlogent. Vacsorát főztél, kinyitottad a borosüveget, elérted, hogy elhiggyem magamról, hogy okos vagyok, hogy új szavakat használjak, több szót használjak, például azt, hogy egzisztencialista vagy relatíve. Soha azelőtt nem találkoztam filozófussal. Sejtelmem sem volt arról, hogy ennyi minden van, amin gondolkodni lehet. De neked annyi elméleted volt, annyi gondolat-labirintusod. Beléd léptem és kiléptem belőled. Egy másik világból jöttél. Elmesélek neked egy történetet…
(Ida Hegazi Høyer: Bocsáss meg. Budapest: Noran Libro, 2018.)
Születési év:1965
Műfajok:próza, líra, krimi, szakirodalom
Északi munkanyelvek:NO, SE, DA
// Sara Mannheimer: A cselekvés nulla foka. Budapest: Metropolis Media, 2019.
// Sara Stridsberg: A szeretet gravitációja. Budapest: Metropolis Media, 2020.
// Lisa Langseth: A karmester szeretője. In Jegesmedvék – kortárs svéd drámák. Budapest: Napkút, 2012.
Egyik kedvenc munkám Lisa Langseth A karmester szeretője című monodrámája, amelyet az Ódry Színpadon, a Pesti Magyar Színházban, a Vörösmarty Színházban, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban is bemutattak. Legkedvesebb regényfordításom Sara Mannheimertől A cselekvés nulla foka, amely ötvözi a prózát a lírával.
Nyaranta minden más. A Rend világának kontúrjai eltompulnak, és a Térköz megtelik tükröződésekkel. Meleg van, és finom illatok szállnak. A Cselekvés nyugvóponton, a poros és csöndes faluban.
Sophia hetek óta nem szólt egy szót sem. Amint kiáltok neki, lemászik az én régi babaágyamba. Bezárom őt a szelencébe, amit zárva kell tartanom, amit nem szabad fölnyitni és tartalmát szétszórni a szélben. Minden összefolyik, a gondolatok úgy áramlanak, akár az algák a víz alatt, uralhatatlanul, kötetlenül. A Gerincek után nyúlok. Amikor bemegyek a Könyvtárba, ott állnak, ahogy mindig. A könyvek.
Talán az évszak, a nyár kivételessége lép érvénybe? A szelence a testben, a test az Otthonban, Otthon a házban, a ház a faluban, a falu az országban, az ország a világban, a világ az univerzumban, univerzum az örökkévalóságban, ahogy egymásnak mondókáztunk egyre gyorsabban alsós korunkban. Sophia nem halt meg, másképpen él, de hol és milyen formában?
Nyaranta minden megváltozik, és minden más, van idő emlékezni, van idő felejteni, és természetesen nem utolsósorban, tengernyi idő marad olvasni. Külföldi utazást tervezünk, összekaparjuk a spórolt pénzünket, és megvesszük a jegyeket, hogy elutazzunk a türkizkék Földközi-tengerhez. Görögországban a nap forró, és olyan monologikus, de még csak meghajolnia sem kell, amikor a gomolyfelhő függönyének szeszélyes rései mögé bújik. Nyári utazás a forróságba, a perzselő melegbe, ahol valóban jobbra fordulnak a dolgok, ilyenek ezek a nyaralások. Ilyen a nyár. Hasalsz a forró köveken, a tenger nyugodtan lélegzik melletted, amely valójában az irodalom szövete, nemcsak pillanatnyi heves zihálás, hanem lassú forró lélegzetvétel…
(Sara Mannheimer: A cselekvés nulla foka. Budapest: Metropolis, 2019, 213–214.)
Születési év:1980
Műfajok:próza, dráma, szakirodalom
Északi munkanyelvek:SE
// Tomas Tranströmer: A nagy talány. Budapest: Napkút, 2012.
// Öregasszony a Holdon. Budapest: Napkút, 2010.
// Holdkék égtenger. Camera Poetica. Wien: Dr. Josef Timar, 2014.
A Holdkék égtenger, valamint a Susogó nyírfák című kötet. Eleve közel áll hozzám a líra, és annak fordítása, ráadásul e kötetekben számos haiku van, amelyek fordítása a forma megőrzésével kifejezetten izgalmas kihívás. Mindkét kötet esetében a szerzők egy fotóművész természetfotóihoz írták a verseiket. Mivel a természetjárás és a fotózás is nagyon fontos nekem, e fordítási munkák mérhetetlen örömet jelentettek számomra.
Sanna Tahvanainen
Csak egy dolgot kívánok magamnak
Hogy legközelebb, mikor átvágok
az erdőn
s odaérek a vízhez
Álljon ott egy szék,
mely rám vár
Katarina Gäddnäs
[a kép mögött…]
a kép mögött
nincs semmi más
a kép egy kép
az álarc mögött
egy másik arc van
az álarc képe mögött
nincs semmilyen arc
Születési év:1975
Műfajok:líra, próza, dráma, szakirodalom
Északi munkanyelvek:SE, NO, SMI
// Piret Karro: The Blaha. VersumOnline.
// Kristiina Ehin: Saaremaa Valss. Észak 2 (3), 2019, 77─81.
// Kristiina Ehin: Hogy magyarázzam el neked a nyelvem… Észak online.
Ha egyet kéne kiemelni, Piret Karro The Blaha című verse lenne, mely a VersumOnline-on jelent meg a 2020 szeptemberi hónap verseként. Nagy élmény volt továbbá Kristiina Ehin Saaremaa Valss című versének fordítása is, mert sok utalást vagy átvételt tartalmaz az eredeti, formailag rendkívül kötött Saaremaa Valss-ból, s ezeket valahogy organikusan bele kellett ültetni az Ehin-féle versbe is.
Ez az est nem fehér
és nem is illan tova
Tartuba érve még mindig
a Saaremaa Valss jár a fejemben
és a zeneszerző, Valgrén,
ki eredetileg mollban írt rá dallamot
De aztán fentről utasítást kapott, hogy tegye kicsit vidámabbá
és az a lenszőke honvéd, ahogy vállán azzal a
nehéz automatával
trappolt a többiek után
És nem tudom, akkor most megvédenek-e vagy sem
És hogy tudnak egyesek szemükből
könnyelműen szikrákat lőni
és a búzamezőn ünnepelni
hol napnyugta keze a hajnalért nyúl
miközben mások teljes mellszélességgel csatába rohannak
ellenségeiket forgatják és röptetik
vagy maguk kapnak szörnyű sebeket
mielőtt észbe kapnának
a honvédelemnek adják magukat
aranyjelvényes ifjú katonának
kínálják bódító ajkuk
fordítják felé másik
almavirágszirmú
pirosló arcukat
Kristiina Ehin: Saaremaa Valss. Észak 2 (3), 2019, 81.
Születési év:1990
Műfajok:líra, próza
Északi munkanyelvek:FIN, EE
// Bjørn Andreas Bull-Hansen: A viking. Egy jomsviking története. Budapest: Animus, 2021.
// Jørn Lier Horst: Vadászkutyák. Budapest: Animus, 2020.
// Jørn Lier Horst: Fekete nap. Budapest: Animus, 2019.
Bjørn Andreas Bull-Hansen A viking című történelmi kalandregénye a kedvencem. Az író érzékletes, pontos leírásokat ad a vikingkor és a harcoktól sújtott Skandinávia különböző népeinek és alakjainak gondolkodásmódjáról és jelleméről, és egészen különleges szempontból ragadja meg ezt a kegyetlen világot. Értőn, érzékenyen mutatja be a szereplők lelki világát, szövege rendkívül igényes.
Gondolatban gyakran végigjárom a régi ösvényeket, hiszen még most is emlékszem rájuk. Olykor megállok egy tiszafa alatt, és belélegzem a fű és a meleg lápvilág illatát. Látom magam előtt a fák sűrű lombkoronáján itt-ott áttörő napsugarakat, melyek a levelektől zöldes fénybe vonják az erdőt. Szinte érzem, ahogy sütik a bőrömet, miközben a bokrok között sétálok. A lábszáramat páfrányok simogatják, a tenyeremnek íj feszül, a csípőmnek tegez. Sűrű ligetbe érek, a lábam mélyre süpped a nedves mohaszőnyegben. Szökőár idején a tenger egészen idáig elmerészkedik, és amikor visszahúzódik, moszatok, kagylók és rákok fúrják le magukat az aljnövényzetbe. Aztán hirtelen az öböl végében találom magam, a parton állok, és a tajtékzó hullámokat nézem. A magasban sirályok köröznek. Egy ideig őrzik az égboltot, aztán a nyílt tenger felé röppennek, vagy a mögöttem terpeszkedő erdőségbe.
(Bjørn Andreas Bull-Hansen: A viking. Egy jomsviking története. Budapest: Animus, 2021, 7.)
Születési év:1999
Műfajok:próza, líra, dráma, krimi, gyerek- és ifjúsági irodalom
Északi munkanyelvek:NO
// Steinar Opstad: Az elégett naplóból. Balatonfüred: Tempevölgy, 2020.
// Tor Ulven: Türelem. Budapest: 21. Század, 2020.
// Inger Elisabeth Hansen: Ne a Kis Bohóchalat hibáztasd, és ne is a Kék Korallsügért: Jelentés a pusztuló korallzátonyokról. Versum online.
Tor Ulven Türelem című kötete volt az első hosszabb fordításom, és mivel a szerző a kedvenc három költőm között van, óriási élmény volt a verseivel dolgozni
Steinar Opstad
Guernica 1937 – Bagdad 2003
Amikor az USA külügyminiszterének
Irak megszállását kellett volna megindokolnia,
észrevették, hogy az emelvény mögött
Picasso Guernicája lóg,
és még időben gondoskodtak arról,
hogy le legyen takarva
Picasso egy lovat és egy bikát festett,
akiknek feje megcsonkított testek
fölé magasodik,
de nem volt hajlandó elmagyarázni a szimbolikát,
azt mondta: a ló az ló, a bika az bika,
olyannak festem a dolgokat, amilyennek látom őket
A Guernica nem akadályozta meg
a külügyminisztert abban, hogy elmondja a beszédét
A letakart kép metaforája lett annak,
amit tudnunk kellett volna,
amit meg kellett volna értenünk
Írok, tehát én is részese vagyok mindennek,
és ez azt is jelenti,
hogy nem vagyok megbízható tanú,
vagy másképpen:
az, hogy szeretek és szenvedek, nem bizonyít semmit
Tor Ulven
(A mocsarak vaskori királya…)
A mocsarak vaskori királya
évről évre kicsit jobban
kinyújtja a nyakát.
A vándormadár-vékonyságú
erővonalak
visszatérnek
a naphoz.
De a moha alatt
sírgödörnyi trón.
Nyugodni
és uralkodni
Születési év:1994
Műfajok:líra, próza
Északi munkanyelvek:NO
// Veronica Pimenoff: A föld víz nélkül (részletek a Maa ilman vettä című regényből). Látó 16 (8–9), 2005/7 62−68.
// Johanna Suckman: Fenevad. a szem online.
// Pirkko Saisio: Legkisebb közös többszörös. Budapest: Polar, 2018.
Mindig az éppen aktuális. Jelenleg Pirkko Saisio trilógiájának második része, az Ellenfény.
Apa saját vegyesboltot vesz anyának.
De mielőtt anya felmondana Markkanen Irjánál, még hazahoz egy nagy dobozt, amelyben négyszáz Buffalo Bill rágógumi lapul. A bolgár háromkerekűm odakölcsönzéséért húsz darab Buffalo Bill rágós matricára sikerült szert tennem, csere révén pedig még negyvenkilencre. Összesen ötvenegy hiányzik még a gyűjteményemből. Anyával kibontjuk az összes rágót, és megvesszük azokat, amelyekben a hiányzó képek vannak. A többit alaposan visszacsomagoljuk, nehogy Markkanen Irja vagy egy vásárló észrevegye, hogy valaki már kibontotta őket. Negyvennyolc matricát gyűjtök be. Már csak három hiányzik. Anya másnap reggel lopva visszaviszi a dobozt, este pedig hoz egy újat. Ismét kibontunk négyszáz rágót, de a három hiányzó matrica nincs közöttük. És akkor anya és én hirtelen megértjük a kapitalizmus lényegét a maga embertelen kapzsiságában: az a három matrica nem is létezik. A finn gyerekek a szájukat is szétrághatják a sok vaníliaízű Buffalo Bill rágóval, mégsem lesz soha, senkinek teljes a gyűjteménye.
(Pirkko Saisio: Legkisebb közös többszörös. Budapest: Polar, 2018, 212–213.)
Születési év:1977
Műfajok:próza
Északi munkanyelvek:FIN
// Tove Jansson: A Ház. Napút online.
// Jani Nieminen, Sanna Kalström és Miki Liukkonen versei. Tiszatáj 72 (4), 2018, 5–8.
// Maria Peura: Párkapcsolatban. Észak 2 (2), 2019, 78–81.
Maria Peura Párkapcsolatban című novellája, amelyben keveredik a homályosság és a konkrétság, s az elbeszélő fantáziavilága összemosódik a történet „valós” világával. A műben bemutatott nézőpont egyediségét az adja, hogy a saját és egy másik szereplő viselkedését elemző mentálisan beteg elbeszélő tudatába nyerünk betekintést. Meglátásom szerint a magyar irodalomban a pszichés problémák még mindig a kevésbé tárgyalt témák közé tartoznak, ezért az olvasók számára a mű cselekménye és szókimondó stílusa meghökkentő és egyben érdekes is lehet.
…Senkitől nem várható el, hogy nyugodt maradjon, mikor a párja a szeme előtt csalja meg, és ami még rosszabb, hogy épp az íróasztal előtt, a kurva életbe! Tudod jól, mit jelent számunkra a munkám. Életben maradást. Nélkülem semmi lennél. Ne gúnyolódj, ha nem szeretnéd, hogy tövestől tépjem ki a hajad! Maradj a helyeden, akkor megkegyelmezek, bár nem érdemled meg. Már minden tönkrement. Te tetted tönkre. Rohadt nárcisztikus pszichopata, kimondom, mielőtt engem kezdenél gyalázni. Tartsd magad most távol tőlem. Nem eresztelek, míg szépen nem kéred. Rosszul vagyok, rosszul, rosszul, és nem tehetek semmit ellene, hogy erősebb vagyok nálad. Megfulladok ebben a kapcsolatban. Nem bírom a szagod, na végre ezt is kimondtam. Szeretnéd, hogy hívjak ide közönséget, te nyáladzó, bamba törpe schnauzer, te agyalágyult, begyöpösödött picsa?
⠀Bizsereg a tarkóm. Mit akartál még tudni? Nem érzek semmit. Nincs ebben semmi meglepő. Nem vagyok olyan túlérzékeny, ömlengő, hisztérikus bolond, mint te. Én békés és alkalmazkodó vagyok. És ha most azt mondom, hogy nem érzek semmit, vedd azt is alkalmazkodásnak. Hiperalkalmazkodó vagyok, ha szabad ezt mondanom ebben a társaságban. […]
⠀Én érzéketlen emberként csak ülök egy marék póthajjal a kezemben, és figyelem a szenvedésed, ami nagyrészt abból ered, hogy nem tudsz vigyázni magadra. Nem nézhettem tétlenül, amikor a saját hajad tépted, holott tudtam, mihez vezet mindez. Ahhoz, hogy erőszakkal vádolsz engem, ahelyett, hogy az elpazarolt euróidat siratnád. Nem megmondtam, hogy nincs értelme hajért fizetni, ha egyszer van az embernek sajátja is, méghozzá olyan sok, mint neked? Állítólag nem feketén szerezték, de kétlem. Az emberkereskedelmi hálózat részese vagy, amikor hagyod egy koldusszegény nő haját a fejbőrödbe ültetni. Így cselekedne egy érző és empatikus ember? Ne is haragudj, ha gúnykacajra fakadok.
(Maria Peura: Párkapcsolatban. Észak 2 (2), 2019, 79.)
Születési év:1992
Műfajok:próza, líra
Északi munkanyelvek:FIN
// Bergsveinn Birgisson: A fekete viking. Budapest: Corvina, 2020.
// Tanult Ári Þorgilsson: Íslendingabók: Az izlandiak könyve. Vallástudományi szemle 12 (1), 75-95, 2016.
// Kristni saga: A kereszténység története. Vallástudományi szemle 11 (1), 49-76, 2015.
A jelenlegi kedvenc (a fordító számára hatalmas kihívást jelentő) Válasz Helga levelére Bergsveinn Birgissontól, akit az egyik legjobb izlandi írónak gondolok. Ez a lírai kisregény egy fájdalmasan szép szerelmi történetet mesél el a hagyományos paraszti társadalom végnapjaiban.
Így talán már jobban érted, miért épp úgy történtek a dolgok azon a szeptemberi napon, amikor bekopogtam hozzátok az új blokkházba. Egy valóságtól teljesen elidegenedett embernek nyitottál ajtót. Minden értelmemtől megfosztott a szerelem, ahogy ott álltam a legszebb ruhámban, jól fésülten, újonnan vásárolt kölni szagát eregetve magamból. Átnyújtottam a csokrot, és azt mondtam, azért jöttem, hogy virágot hozzak neked.
⠀⠀Aztán elmentem.
⠀⠀És az igazat megvallva egyáltalán nem érdekelt, hogy hova.
(Bergsveinn Birgisson: Válasz Helga levelére. Budapest: Ø, 2022.)
Születési év:1990
Műfajok:próza, líra, dráma, ismeretterjesztő, gyerek- és ifjúsági irodalom, film, szakfordítás
Északi munkanyelvek:IS, NO, DA, SE
// Auður Ava Ólafsdóttir: Hegek. Budapest: Polar, 2018.
// Anders Hansen: Edzett agy. Budapest: barecz & conrad books, 2019.
// Hedvig Montgomery: Szülői varázslat 1–3. Budapest: Partvonal, 2019–2021.
Minden fordításomon élvezettel dolgozom, legyen szó irodalomról, filmről, vagy akár szakfordításról, hiszen minden mű másféle, megfejtésre váró rejtvényeket tartogat. Nagyon szeretek különböző nyelvű, műfajú és stílusú szövegekkel foglalkozni, akár egymással párhuzamosan, ezáltal sokféle világban elmerülni és megmártózni a nyelvek szépségében. Ilyen szempontból kivételes a feröeri regény, amelynek magyarra ültetésén most dolgozom: a teljes eredeti szöveg elérhető hangoskönyvként, remek előadásban, ami még izgalmasabbá teszi a fordítást.
Haraldur kifurikázta a családot a keflavíki támaszpontra az új autón. Olyan volt, mintha egy épp lefulladó repülőgépet vezetne: villódzott a kapcsolótábla, csapkodtak az ablaktörlők, egy-egy fékezésbe az egész kocsi beleremegett. Andri egyik kérdést tette fel a másik után, mígnem Haraldur elunta, és megállt, mondván, az új autókat hangos csöndben lehet csak vezetni, mindenkinek mélázva kell bámulni az ablakon kifelé, ahogy az az útmutatóban is áll, feketén-fehéren. A fiú a tájat magukba tömő tehenekre mutatott, és megkérdezte, azok ott bivalyok-e. Guðjón, aki egészen addig az útmutatóban leírtaknak megfelelően cselekedett, összerezzent, és unokájának bevezetőt tartott az ország állatvilágáról. Az út közepén két kicsinyével szendergő birkát Haraldur dudálása ijesztette fel álmából, de a kis család a hangás helyett az úton indult meg, mint a motoros rendőrök, csak kifordítva volt rajtuk az irhakabát.
Haraldur sziszegve tette fel a kérdést, hogy a kormány miért nem csinált még konzervet ezekből a semmirekellő állatokból. Andri felnevetett, anyja édességet vett elő, nagyapja pedig finoman rágyújtott egy zsoltárra.
(Pétur Gunnarsson: pont pont vesszőcske. Budapest: Polar, 2019, 42–43.)
Születési év:1989
Műfajok:próza, líra, dráma, krimi, ismeretterjesztő, gyerek- és ifjúsági irodalom, film, szakfordítás
Északi munkanyelvek:IS, FO, NO, DA, SE
// Janne Teller: Minden. Budapest: Scolar, 2015.
// Janne Teller: Semmi. Budapest: Scolar, 2011.
// Adda Djørup: Száműzetés. In Ahogy úgy ringatják a csípejüket, szemüket a földre szegezve, szerkesztette Nádor Zsófia. Budapest: Scolar, 2012.
Janne Teller: Ha háború lenne nálunk
„Ha háború lenne Magyarországon…Hova mennél?” Janne Teller természetesen nem Magyarországról írt az eredeti szövegben, mégis ez az útlevélalakú könyvecske első mondata. Ennek a munkának épp ez volt a különlegessége, hogy Janne Teller adaptálta az adott ország viszonyaira a történetet. Az eredeti esszé skandináv háborúról szól, ezt a konfliktust kellett magyar viszonyokra átültetni– nem csupán nyelvileg. Sok e-mailt váltottam Jannéval, amíg megegyeztünk a végső változatban. Svenskere og nordmænd? Világos, osztrákok és szlovénok. Rådhusplads? Oktogon, mi más. Kirsten legyen Kati, a svensk rockkoncert legyen szerb és a norvég viccből csináljunk poroszt. Hiába, van amikor egy szótárnak vagy egy gépnek esélye sincs…
Nekem ne jöjjön senki azzal, hogy törvényi előírás. Mindenki olyan véleményt nyilvánít, amilyet csak akar. Mondják is a magukét. Akár van mondanivalójuk, akár nincs. Úgyhogy részemről akár fel is hagyhatnának ezzel a jó szokásukkal. De vajon be tudják fogni a szájukat akár egy pillanatra is? De nem ám! Valaki mindig úgy gondolja, hogy feltétlen közölnie kell valamit. Akkor is, ha marhaság. Azért csak jár a szájuk. Mintha nem lenne jobb dolguk. Az ember fogja be a pofáját, ha nincs értelmes mondanivalója. Ugyanakkor. Néha azért le kell szögezni egy-két kellemetlen igazságot. Mert ami igazán kellemetlen ugye, az mégiscsak a viselkedésük. Azoknak ott a töltés túloldalán. Ismerem a fajtájukat. Mindig rosszban sántikálnak. Ezt nevelték beléjük. De az is lehet, hogy a génjeikben van. Úgy értem, lehet hogy ez a normális, ha valaki ott született lent a síneknél. Kicsit butábbak nálunk. Különben csak nem mozognának olyan furcsán! Mondtam is a szomszédomnak. Hogy nevetett! Meg bólogatott. És akkor az újságnak is megírtam. Nem pont így, kicsit más szavakkal, de mégis. Valakinek ki kell mondania az igazságot. Még mielőtt elterjesztenék a disznó szokásaikat. Ahogyan járnak, úgy ringatják a csípőjüket, szemüket a földre szegezve. Teljességgel elfogadhatatlan. A földet bámulják, mintha takargatnivalójuk lenne. Biztos van is nekik. Ezt írtam meg. Azok ott, akik a sínek túloldalán laknak, eltitkolnak valamit. Mi, többiek nem tudhatjuk, hogy mit. Biztos valami tisztességtelen ügy. Különben nem kellene rejtegetni. El kellene venni tőlük a gyerekeiket. Senkinek sem tesz jót, ha így nő fel. Ha a mi oldalunkon lakhatnának, biztos ők is elkezdenének úgy mozogni, mint mi. Hamarosan megszűnne az egész probléma. De mi van akkor, ha ez a csipőringatás a vérükben van? Meg a leszegett fejtartás? Akkor a mi utódjaink is úgy mozognának. Hova jutnánk akkor? Nem, ezt nem engedhetjük meg. Lenne egy javaslatom, amit az újságnak is megírtam, de lehet hogy jobb, ha visszaszívom.
(In Ahogy úgy ringatják a csípejüket. Kortárs dán novellák, szerkesztette Nádor Zsófia. 5–6. Budapest: Scolar, 2012.)
Születési év:1982
Műfajok:próza
Északi munkanyelvek:DA
Az adatbázis létrejöttét támogatta:
Csatlakozás // az info@eszak.org-ra küldött e-mailben kérhetik felvételüket, akik legalább két publikált novellafordítással vagy egy megjelent fordításkötettel rendelkeznek. (Ugyanakkor első fordítások megjelentetésével kapcsolatban is várjuk szíves megkeresésüket.)
