Olli Löytty: „Búcsú a hazai irodalomtól”. Helsinki: Teos, 2021. 183 oldal.

[Click here for the English version]

Olli Löytty „Búcsú a hazai irodalomtól” (Jäähyväiset kotimaiselle kirjallisuudelle) című esszékötete „az évszázad kulturális diskurzusának”[1] is nevezett vitát váltotta ki Finnországban. Pietari Kylmälä, az YLE Radio 1 Kulttuuriykkönen kulturális programjának műsorvezetője, egy Löytty-vel készített interjújában[2] az irodalomkutatás két „frontjáról”[3] beszélt, és ugyanezt a kifejezést használta az adás után közzétett blogbejegyzésében[4] is. Az ütköző állásfoglalásokat úgy értelmezte, hogy az egyik oldalon állók a nemzeti irodalom hagyományos fogalmához ragaszkodnak, a másik oldal képviselői pedig határok feletti, multikulturális szemszögből közelítik meg az irodalmat.[5] Löytty az interjúban rámutatott, hogy ezen kívül nemzedéki és paradigmabeli különbségek is közrejátszanak a jelenségben.

A vita Jyrki Nummi, a Helsinki Egyetem emeritusprofesszora szokatlanul kritikus recenziójából[6] indult ki, mely a legnagyobb országos napilapban, a Helsingin Sanomatban jelent meg április elején. Nummi kritikája lebecsülő, gúnyos és támadó hangvételű. Löytty esszékötetét felszínesnek ítéli, kifogásolja az érvek és a műelemzések hiányát, jóllehet a szerző elemzésekkel támasztja alá az észrevételeit és az esszé műfajának megfelelő eszmefuttatásait. Nummi recenziója szándékosnak tűnő félreértelmezéseket és valótlan állításokat tartalmaz. Ugyanígy látja ezt Kylmälä is a blogbejegyzésében: többek között idézi Nummi mondatát, mely szerint Löytty semmit sem ír az arabul alkotó, nemzetközileg elismert Hassan Blasim műveiről, miközben épp ellenkezőleg, nagyon is elemzi az író több novelláját és a munkássága jellegzetes vonásait.[7]

Egyetértek Kylmälä-vel, hogy a kritikában idézett részek kontextusukból kiragadva félreérhetők, olyan benyomása lehet a recenzió olvasójának, mintha Löytty a teljes finnországi irodalmi kánont rasszistának állítaná be, amiért a művek „fehér nézőpontból” íródtak.[8] Az esszékötetet olvasva hamar kiderül, hogy ez egyáltalán nincs így. Löytty valóban tárgyalja a kérdést, miszerint tekinthetők-e egyes alkotások rasszistának, illetve általában lehet-e irodalmi művet rasszistának nevezni, de hangsúlyozza, hogy egy mű anélkül is szólhat rasszizmusról és mutathatja be egyes szereplők rasszista gondolatait és cselekedeteit, hogy önmaga rasszista lenne. Egy Nummi által kiragadott félmondatban Löytty azt írja, hogy „könnyű lenne sok olyan regényt találni, melyek ethosza annyira nyilvánvalóan megerősíti a rasszista világképet, hogy ennek bizonyításához nincs szükség különösebb szövegelemzésre”[9]. A mondat elejét[10] azonban Nummi lehagyta, így az olvasó számára nem derül ki, hogy Löytty ezt nem a kortárs finnországi irodalomra vagy a nemzeti kánonhoz tartozó, Löytty által újraértelmezett klasszikusokra érti, hanem a nyugati koloniális irodalomra.

Nummi recenziója széleskörű felháborodást váltott ki az irodalomkutatók között és a kulturális szférában, de a nagyközönség körében is sokan fejezték ki egyet nem értésüket a könyvről megjelentetett írásokhoz és hozzá kapcsolódó interjúkhoz[11] fűzött kommentekben. Vagyis a mű elérte célját: a Kulttuuriykkönenben elmondottak szerint Löytty a tudományosnál szélesebb körű diskurzust kívánt indítani ezekről a fontos kérdésekről. A Helsingin Sanomat véleményrovatában Katri Talaskivi és Jani Tanskanen, a Jyväskylä-i Egyetem irodalmár doktoranduszai álltak ki a Löytty által felvetetett problémák – például a nem finnül vagy svédül író szerzők marginális helyzete és finnországi írószövetségekből való kizárásuk – tárgyalásának fontossága mellett. Nummitól eltérően nem úgy látják, hogy az irodalomtudomány nacionalista keretét már sikerült volna annyira lebontani, hogy indokolatlan lenne annak uralkodó voltáról beszélni.[12] Ezekre írt válaszában Nummi kitart korábbi véleménye mellett, és azt állítja, hogy elsősorban a könyv felszínességét és Löytty szerinte túlzottan általánosító kijelentéseit bírálta.[13]

Véleményem szerint Löytty kifejezetten tartózkodik az általánosításoktól, sőt, összetett nézőpontokból világítja meg a finnországi bevándorlási irodalmat[14] és az újraértelmezett klasszikusokat. A kritikák hatására Nummi végül módosította recenziója címét, némileg finomított a megfogalmazásán, a mondanivalóján azonban lényegében nem változott. Az eredeti cím (amely már nem olvasható a Helsingin Sanomat honlapján) így hangzott: „A hazai irodalom rasszista, állítja a mély szégyent érző kutató, Olli Löytty, aki sehogy nem bizonyítja meglátásait”,[15] míg az újabb változat „A finn társdalom rasszizmusa látszik az irodalomban, állítja Olli Löytty, de az olvasó hiányolja a műelemzéseket”[16] név alatt fut. Az utóbbi állítás ismét csak félreértelmezés Nummi részéről, hiszen Löytty nem von le efféle következtetést mindössze, amiért foglalkozik a rasszizmus jelenlétéről a finn társadalomban, így kontextualizálva például a menekültnarratívákat és az identitáskrízishez vezető kényszerített integrációt bemutató történeteket.

A szerző megkérdőjelezi az irodalom nemzeti alapú besorolásának létjogosultságát – az esszékre jellemző – közérthető, de tudományos fejtegetéseiben. Löytty szerint az irodalom nemzetekre épülő felosztása alaptalan, és a gyakorlatban lehetetlen teljesen elkülöníteni a „hazai” és a „külföldi” irodalmat. Továbbá, nézete szerint, az elmúlt évtizedek demográfiai változásai még inkább megnehezítik az efféle felosztásokat. Hassan Blasim munkásságának és helyzetének tárgyalása, amely több esszében kiemelt szerepet kap, jól szemlélteti, hogy a nemzet fogalmához kötött irodalomfelfogás nem elégséges egyes szerzők és művek besorolásához és megértéséhez. Gyakran a megszokott kategóriákba nem illő művek felett elsiklik a figyelem, még akkor is, ha sokrétű, számos világirodalmi alkotás által inspirált szövegekről van szó, és szerzőjük különösen tehetséges.

Löytty többször hangsúlyozza, hogy a nemzet történelmi szempontból viszonylag új, 19. században keletkezett fogalom. Benedict Anderson nacionalizmuskutató politológus definícióját átvéve, Löytty a nemzetet képzelt politikai közösségnek tekinti.[17] Ugyanakkor a nemzet eszméjének konkrét hatásai és következményei is vannak, mint ahogy például az irodalomoktatás és -kutatás az egyetemeken nyelvek vagy keletkezési országok alapján osztja fel a műveket. Löytty említi az iskolai anyanyelv- és irodalomtanítást is: a kötet egy játékos, ám elgondolkodtató, száz évvel a jövőbe tekintő vízióval zárul, melyben egy bevándorló hátterű egyetemi oktató, Zainab Al-Hakkarainen (ld. a nemét és a neve alapján valószínűsíthető vallását, az etnikai és rasszista sztereotípiák lebontására törekvés jegyében) tart előadást a nemzeti kánon fogalmáról és múlt időben beszél az egykori anyanyelv- és irodalom nevű tantárgyról. Al-Hakkarainen kurzusának címe Bevezetés a Finn-félsziget irodalmába – ezt a szellemes terminust javasolja tehát Löytty a finn irodalom vagy a finnországi irodalom helyett. (Finnül ez utóbbi egy rögzült birtokos szerkezet, és a kettő közül ez az elterjedtebb szakkifejezés.) A szerző felhívja a figyelmet az irodalomkutatók, tanárok, kritikusok, a díjosztó bizottságok, a bloggerek és a közösségi médiában véleményt alkotó olvasók kánonformáló hatalmára, és tudatosítja a saját lehetőségeit is mint kutató: nem muszáj ragaszkodnia a tudományága hagyományos kereteihez és kérdésfeltevéseihez – maga határozhatja meg a kutatása tárgyát és módszereit, és így a nemzet kategóriáján túlmutató nézőpontokból olvassa a Finnországban keletkezett irodalmi műveket.

Kortárs és posztmodern alkotásokon kívül Löytty klasszikusokat is újraértelmez a finnországi etnikai kisebbségekhez tartozó és a nem fehér szereplők ábrázolását vizsgálva. Minna Canth „A munkásember felesége” (Työmiehen vaimo, 1885) című drámája elemzésében egy diszkriminatív bánásmódnak kitett félroma női szereplőre, Homsantuura koncentrál, aki bárhogy is próbálkozik, nem válhat aktív résztvevőévé az őt alacsonyabb rendűként kezelő közösségnek, és a története tragikus véget ér. A roma szereplők marginális társadalmi helyzetére Löytty Aleksis Kivi Hét testvér (Seitsemän veljestä, 1870; ford. Kodolányi János, 1942) című regényének elemzésében is rávilágít.

Matti Pulkkinen „A regényszereplő halála” (Romaanihenkilön kuolema, 1985) című posztmodern, a finnországi irodalomkutatásban leginkább a kor termékének tartott, regényében Löytty a művet ért rasszizmusvád jogosultságát boncolgatja, és végül ugyanarra a következtetésre jut, mint Arto Salminen „Menedékhely” (Turvapaikka, 1995) című regényével kapcsolatban: mindkét szöveget olyan sokrétű jelentésháló szövi át, hogy nem lehet őket egyértelműen rasszistának vagy antirasszistának nevezni. „A regényszereplő halálán” kívül Löytty egy másik finnországi misszióirodalomhoz[18] sorolható művet, Lasse Lehtinen „Fehér emberevő” (Valkoinen ihmissyöjä, 1986) című szatíráját is elemzi. Itt a rasszista sztereotípiák használatát a szatíra műfaji jellegzetességeként értelmezi, olyan eszközként, mellyel az implicit szerző könnyen felismerhető, tipizált karaktereket alkot. A Finnországban íródott Afrika-ábrázolásokat bemutató részt a finnországi svéd Ulla-Lena Lundberg „Eső” (Regn, 1997; finnül: Sade, ford. Leena Vallisaari) című regényének elemzése zárja, mellyel Löytty a finnországi Afrika-ábrázolások sokféleségét akarja szemléltetni. A nyugati koloniális irodalom hagyományából elemeket átvevő művek bemutatása után olyan regényt vesz példaként, amelyben az afrikai szereplők nem „másként” tűnnek fel.

A kötet fő érdeme, hogy műelemzéseiben Löytty példákat ad a metodológiai transznacionalizmus és a deterritorializáló olvasás gyakorlati megvalósítására. Bár e könyvében nem használja az említett terminusokat – amit kissé hiányolok –, a „Nemzeti árnyékából” (Kansallisen katveesta, 2016) című, határok feletti irodalomkutatás lehetőségeit feltérképező tanulmánykötet bevezetőiben a többi szerkesztőjével együtt ismerteti ezeket a fogalmakat. A szerzők célja a metodológiai nacionalizmustól való elszakadás: metodológiai nacionalizmus alatt azt a módszert értik, mely szerint a nemzetet tudattalanul vagy tudatosan a kutatás alapegységének tekintjük, míg a metodológiai transznacionalizmus elhagyja a nemzeti keretet és határátlépő kutatást tesz lehetővé.[19]

A globalizálódó világban végbemenő deterritorializáció során az emberek és a jelenségek – így például az irodalom – elvesztik korábbi területi kötődésüket. Ugyanakor a deterritorializáció jelentette elszakadást és helyváltoztatást újrarendeződés és új kötelékek kialakulása követi. Ez az újrarendeződés az irodalomtudományban abban mutatkozik meg, hogy az irodalom nemzeti alapú megközelítése mindössze egy lesz a lehetségesek közül. A kötet szerzői az irodalomtörténet-írásban uralkodó metodológiai nacionalizmus megingatására tett kísérletként említik például a munkásirodalom, a feminista, a queer, a posztkoloniális és a bevándorlóirodalom tárgyalását a finnországi irodalomtörténetekben.[20] Bár a „Búcsú a hazai irodalomtól”-ban Löytty erről nem ír, a „Nemzeti árnyékából” kötet szerkesztői – köztük Löytty – nem utasítják el teljesen a nemzeti kategória alkalmazását –a kisebb nyelvterületek irodalmának kutatásában és az összehasonlító irodalomtudományban hasznosnak ítélik.[21] A Kulttuuriykkönenben Löytty a nemzeti irodalom funkcióját a tágabb nemzeti narratíva építőegységeként határozza meg.[22] Ennek tudatosítása lehetővé teszi, hogy a nemzetet az irodalomkutatás egy nagyjából két évszázadon át uralkodó, de nem egyedül lehetséges kiindulópontjának tekintsük és más, határok feletti nézőpontokból olvassunk irodalmat.

Várkonyi Flóra

Irodalom

Anderson, Benedict: Kuvitellut yhteisöt. Nationalismin alkuperän ja leviämisen tarkastelua. Fordította Joel Kuortti. Tampere: Vastapaino, 2007 [1983].

Löytty, Olli: Ambomaamme. Suomalaisen lähetyskirjallisuuden me ja muut. Doktori disszertáció. Tampere: Tampereen yliopisto, 2006.

Löytty, Olli: „Immigrant Literature. The Uses of a Literary Cathegory”. In: Rethinking National Literatures and the Litererary Canon in Scandinavia, szerkesztette Ann-Sofie Lönngren et al. 52−77. Newcastle: Cambridge Scholars, 2015.

Löytty, Olli et al.: „Johdanto. Ylirajainen kirjallisuudentutkimus ja deterritorialisoiva lukutapa.” In Kansallisen katveesta. Suomen kirjallisuuden ylirajaisuudesta, szerkesztette Olli Löytty et al. 7−37. Helsinki: Suomalaisen Kirjallisuuden Seura, 2016.

Löytty, Olli: Jäähyväiset kotimaiselle kirjallisuudelle. Helsinki: Teos, 2021.

Várkonyi Flóra: „Bevándorló nézőpont a kortárs finn irodalomban.” Észak 1 (1), 2018, 17−32.

Internetes források

Iso kiista kotimaisen kirjallisuuden rasistisuudesta – tutkija Olli Löytty puolustautuu, Maryan Abdulkarim kommentoi. Hozzáférés: 2021. 06. 18.

Kylmälä, Pietari: Kritiikki on osa journalismia – Nummi ja Löytty sotasilla. Hozzáférés: 2021. 06. 18.

Nummi, Jyrki: En ottanut arvostelussani kantaa Suomessa esiintyvään rasismiin ja nationalismiin. 2021. 06. 18.

Nummi, Jyrki: Kotimainen kirjallisuus on rasistista, väittää syvää häpeää tunteva tutkija Olli Löytty – joka ei todista näkemystään millään lailla. Hozzáférés: 2021. 04. 07.

Nummi, Jyrki: Suomalaisen yhteiskunnan rasistisuus näkyy kirjallisuudessa, väittää tutkija Olli Löytty, mutta lukija jää kaipaamaan teosten analyysiä. Hozzáférés: 2021. 06. 18.

Talaskivi, Katri – Tanskanen, Jani: Onko kotimainen kirjallisuus vain suomen- tai ruotsinkielistä? Hozzáférés: 2021. 06. 18.

Torikka, Taru: Osa 46: Olli Löytty, Jäähyväiset kotimaiselle kirjallisuudelle. Pieni karanteenikirjakerho. Hozzáférés: 2021. 06. 18.

Jegyzetek

[1] Iso kiista kotimaisen kirjallisuuden rasistisuudesta…

[2] Iso kiista kotimaisen kirjallisuuden rasistisuudesta…

[3] Az idézőjel saját kiegészítés, a kifejezés metaforikusságának hangsúlyozására.

[4] Kylmälä: Kritiikki on osa journalismia…

[5] Iso kiista kotimaisen kirjallisuuden rasistisuudesta…

[6] Nummi: Suomalaisen yhteiskunnan rasistisuus näkyy kirjallisuudessa…

[7] Lásd Löytty: Jäähyväiset kotimaiselle kirjallisuudelle. 29−44; 105−109; 118−125.

[8] Kylmälä: Kritiikki on osa journalismia…

[9] Nummi: Suomalaisen yhteiskunnan rasistisuus näkyy kirjallisuudessa…

[10] Löytty: Jäähyväiset…, 133.

[11] A Kulttuuriykkönenen kívül az irodalmi rádióműsorokat vezető szerkesztő és irodalomkritikus Taru Torikka is készített interjút Löytty-vel a könyv körül kibontakozott vita kapcsán.

[12] Talaskivi – Tanskanen: Onko kotimainen kirjallisuus…

[13] Nummi: En ottanut arvostelussani kantaa…

[14] A bevándorlási irodalom Finnországban az 1990-es évektől van jelen, de ezen a területen a kutatás mostanáig a bevándorlóirodalomra koncentrált, melynek alapja a szerző bevándorló háttere volt. A bevándorlási irodalmat tematikus, formai és szerkezeti vonásokra támaszkodva határozom meg (Lásd még Várkonyi: „Bevándorló nézőpont…”, 21.) Ebben a könyvében Löytty nem említi a bevándorlási irodalom terminust, de egy másik tanulmányában igen (Löytty: „Immigrant Literature in Finland…”, 56).

[15] Nummi: Kotimainen kirjallisuus on rasistista…

[16] Nummi: Suomalaisen yhteiskunnan rasistisuus näkyy kirjallisuudessa…

[17] Löytty: Jäähyväiset…, 17; Anderson: Kuvitellut yhteisöt…

[18] Löytty a disszertációját a namíbiai ovambóföldi misszióhoz kapcsolódó finnországi irodalomról írta „Ovambóföldünk: Mi és ők finn [sic!] misszióirodalomban” (Ambomaamme. Suomalaisen lähetyskirjallisuuden me ja muut, 2006).

[19] Löytty et al.: „Johdanto…”, 9.

[20] Löytty et al.: „Johdanto…”, 25−27; 12−13.

[21] Löytty et al.: „Johdanto…”, 17−18.

[22] Iso kiista kotimaisen kirjallisuuden rasistisuudesta…