Kiefer Ferenc volt az egyik legjelentősebb modern magyar nyelvtudós (és az Észak egyik segítője, szerkesztőbizottságának legrangosabb tagja). Páratlanul gazdag és sokoldalú életművet hagyott maga után, életútja pedig nemcsak a magyar nyelvészek, de kortársai hányatott sorsát is példázza, jóllehet belőle világhírű és sikeres tudós vált: többek között tucatnyi országban kapott professzori címet, és az MTA Nyelvtudományi Intézetét is igazgatta. Ebbe a magasságba azonban nem az égbetörő fenyő nyílegyenes útja, hanem a különféle nehézségek folytonos kerülgetése vezette. Elpusztíthatatlan kelet-európai értelmiségi volt, pályája alakulását skandináv társai aligha érthetik.

Egy soknyelvű és -kultúrájú dunai kisvárosban, Apatin született, akkor még a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságban. Családjával 1943-ban, a második világháború magyar okkupációja idején Bajára költözik, ahol a cisztercita gimnáziumban kezdi meg tanulmányait, de 1949-ben kiteszik a klerikális középiskolából, és csak jóval később engedik érettségizni. Először Sztálinvárosban dolgozik segédmunkásként, majd idővel a raktárosi rangig emelkedik. Mihelyt lehet, egyetemre jelentkezik, orvosi karra, azonban átirányítják a szegedi (ekkor már) József Attila Tudományegyetem matematika–fizika szakjára, így későbbi nyelvész kollégái között végül neki van egyedül valódi matematikai háttere. Szerencséjére még 1956 tavaszán diplomát kap, és a rákövetkező évtől általános iskolai tanárként működik Baján. 1961-ben az egyik legrangosabb budapesti gimnáziumban kezd tanítani, időközben pedig elvégzi a német és a francia szakot. 1962-től az újonnan alapított akadémiai Számítástechnikai Intézet munkatársa, majd egy évtizeddel később a hagyományosan merev Nyelvtudományi Intézeté, amelynek igazgatója is lesz. A világ számos egyetemén, kutatóintézetében tölt be jelentős funkciókat. 2002-es emeritálása alkalmából tanítványai a strukturális nyelvészet kérdéseiről állítanak össze tanulmánykötetet.

Leginkább a jelentéselmélet, általában a szemantika és a mondatelmélet érdekelte. A rendkívül szorgalmas és sokoldalú tudós modern módszerekkel és keretek között tucatnyi kézikönyvet jelentetett meg számos nyelven, ami világszintű tekintéllyé tette. Munkássága iránt való érdeklődésem azonban elsősorban abból fakad, hogy számos nyelvet kutatott. Stockholmi vendégprofesszori (majd díszdoktori) éveinek legismertebb eredménye az először 1984-ben kiadott praktikus Magyar–svéd szótár, amelynek összesítésében az egész Kiefer család részt vett.

Az efféle nekrológok velejárója, hogy írójuk személyes ismeretségét is fitogtatja, következzék hát ez. Egyetemista korom óta ismertem az akkor még bajai tanárt – barátja, a germanista Hutterer Miklós révén -, ugyanis részt vett a magyarországi német nyelvjárási szótár anyagának gyűjtésében is. Igazán barátságos, segítőkész, vendégszerető és jó humorú ember volt, aki fejből tudta idézni a „klasszikus” svéd krimi „budapesti” történeteit. A történelem viharait végül is derűvel fogadta, és minden lehetőséget megragadott, amely lehetővé tette a tisztességes tudományos munkát. Igazi erdei fenyő volt. A családnevéhez hűen.

Voigt Vilmos