Gondolatok Inger-Mari Aikio versei és Timár József fotói kapcsán

A mai ember legtöbb dilemmája abból adódik, mondják, hogy térben él, és nem kötődik helyekhez. Amíg nem gyökerezünk le tudatosan valahol, kevésbé fűznek érzelmek a tájhoz, és még kevésbé vállalunk morális felelősséget érte. Az ökokritikai körök nem győzik hangsúlyozni annak fontosságát, hogy a fiktív, kibernetikus és üzleti világok tereivel összhangban újra kell élesztenünk a hely érzetét.

Az alig százezer lelket kitevő skandináviai számik (a magyar olvasó számára talán lappként ismerősebbek), Európa egyik legrégebbi, nagyjából ugyanazon a helyen élő természeti népe. Néhány beszélgetés vagy jól megválasztott könyv (lásd az ajánlott irodalmat) már elegendő ahhoz, hogy rádöbbenjünk a számik, egyben a természeti népek alapvetően más térszemléletére, az örök körforgásban haladó időszemléletükre, a kultúrájuk megfogalmazta tudás egyediségére, annak életteremtő és -fenntartó erejére. Mindarra, ami akár száz éven belül semmivé lehet. Timár József képeitől inspirálva Inger-Mari Aikio ezt írja a számik jelenlegi helyzetéről:

A kortárs számi költőnő lírája személyes, de felfogható számi táj- és tudásdokumentumként is. Költészete esztétikai és lelki univerzálékban gyökerezve fejezi ki gondolatait, a művek ugyanakkor számi nyelviségük, illetve lappföldi lokalizációjuk miatt a kollektív és egyéni számi identitás újrafogalmazásáról és megerősítéséről is szólnak. Sok költőhöz hasonlóan Inger-Mari Aikiónál is megfigyelhető, hogy a természet, az emberi közösség vagy az egyén fizikai és lelki határainak megsértésekor megszólalnak a vers riasztóberendezései. 2009-es, Timár Józseffel közös kötetében így fogalmaz:

Amikor Timár József (nemzetközi nevén Josef Timar), Bécsben élő magyar fotóművész 2004-ben felkérte, hogy Lappföldön készült képeihez társítson verseket, már a készülendő könyv és a Camera Poetica sorozat koncepciója is ki volt dolgozva. A végül 2009-ben megjelenő Számi ima című kötet verbális oldalát Inger-Mari Aikio-Arianaick számi versei alkotják, melyek tapasztalati világukban Timár József természetfotóinak ikonszerűségével rezonálnak, az így előálló szóképek pedig imává lesznek. Természetért, emberért, közös harmóniáért mondott imává.

Amint a képek egytől egyig ember nélküli északi természetet rögzítenek, úgy a számi költői imákban sem találunk példát a grammatikai egyes szám első személyre, az „én”-re. Tágabb felelősségű, önkritikájú szempontot öltenek a versek, melynek a többes szám első személy, a „mi”, vagy a még inkább absztrahálódó többes szám harmadik személy ad hangot. Ahogy például az alábbi két versben látjuk:

A kötetet ötven, apró részletre rácsodálkozó vagy épp a tág terek fenségét megörökítő természetkép és ötven frappáns, letisztult pársoros vers alkotja, amelyek megdöbbentő éleslátással közelítik meg a lét metafizikai körforgását.

A kötet lírája és képi világa minden súlyos témafelvetés ellenére felemelő, és olykor a humort, pajkosságot sem nélkülözve kínál új meglátásokat az olvasó számára:

Inger-Mari Aikio-Arianaick és Timár József számára a művészet lelki elköteleződés. A könyv szó (és) képi meditációiban kikapcsolhatjuk gondolatainkat – itt a lélek irányít és áll őrt. A lélek keresi meg azokat az előképeket, melyekből szó és kép megszületik. Ezek hordozzák a közös alkotás imaerejét, amely felfogja a diszharmóniát, és gyógyító erővel egyesít képet és gondolatot. Mire ez a gyógyszer az olvasó vérkörébe kerül, már megtörtént a csoda: az átváltozás. Záró versként álljon itt a kötet utolsó, és annak önmagába való örök visszatérését kezdő darabja:

Ajánlott irodalom

Aikio-Arianaick, Inger-Mari – Rauni Magga Lukkari: Örökanyák – Világlányok. Fordította Domokos Johanna, Németh Petra. Budapest: L’Harmattan, 2017.

Aikio-Arianaick, Inger-Mari – Timár József: Számi ima. Fordította Domokos Johanna. Bécs: Timár J., 2009.

Domokos Johanna: A számi költészet fordíthatóságáról. (Budapesti Finnugor Füzetek 15.) Budapest: ELTE Finnugor Tanszék, 2000.

Domokos Johanna (szerk.): Szerencsefia: kortárs számi drámák. Fordította Tillinger Gábor, Csáji László Koppány, Németh Petra, Tamás Ildikó, Domokos Johanna. Budapest: Napkút, 2017.

Keresztes László (szerk.): Aranylile mondja tavasszal. Lapp költészet. Fordította Bede Anna. Budapest: Európa, 1983.

Tamás Ildikó: Tűzön át, jégen át. Budapest: Napkút, 2007.

Tillinger Gábor (szerk./ford.): Öregasszony a holdon. Lappföldi mesék. Budapest: Napkút, 2010.

Valkeapää, Nils-Aslak: Nap, Édesapám. Fordította Domokos Johanna. Marosvásárhely: Mentor, 2001.